Az idén tavasszal egy börtönben meghalt egy bántalmazott fogvatartott és az ügyészség börtönőröket gyanúsított meg azzal, hogy megverték az áldozatot. Az ombudsman 2009 márciusában a hír hatására hivatalból indította meg a büntetés-végrehajtási intézmények alapjogi szempontú átfogó vizsgálatát.

Szabó Máté és munkatársai előzetes bejelentés nélkül folytatnak helyszíni vizsgálatokat a büntetés-végrehajtási intézetekben. A biztos felhívására többen konkrét ügyekben panaszkodtak a bánásmódra.

Fogvatartottak is, hozzátartozóik is küldtek az ombudsmannak beszámolókat, de ezek közül csak néhány szólt bántalmazásról. Voltak esetek, amikor – többnyire fővárosi büntetés-végrehajtási intézetekben – megvertek, vagy más módon bántalmaztak elítélteket, de ezek nyomán legtöbbször vizsgálat is indult. Volt felügyelő, akinek a szolgálati viszonyát is megszüntették, máskor büntetőeljárás lett az ügyből, de az is előfordult, hogy az ombudsman megkeresése nyomán kezdődött eljárás “hivatalos eljárásban történt bántalmazás gyanúja” miatt. Egy fogvatartott szerint pedig őt ismeretlen felügyelők megverték, ám az ügyben megszüntették a nyomozást.

A hozzátartozók a kapcsolattartás nehézségeit panaszolták – túlságosan sokat kellett utazni a látogatásra – vagy az egészségügyi feltételeket kifogásolták, a fegyelmi eljárásokat nehezményezték.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az átfogó vizsgálatok megkezdésekor figyelmeztetett: a szabadságvesztés büntetés végrehajtása nem érintheti a fogvatartottak alapvető szabadságjogainak, így emberi méltóságukhoz, az élethez és az emberséges bánásmódhoz való jogaik érvényesülését. Az esetleges visszásságok megelőzésére Szabó Máté ombudsman a nyárra is tervez előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatokat büntetés-végrehajtási intézetekben.