A fennállása óta eltelt két év alatt mintegy 13 ezren fordultak az Egészségbiztosítási Felügyelethez (EBF), az általuk indított és lezárt eljárások száma közel kétezer – mondta Kovácsy Zsombor, a szervezet június 30-áig hivatalban lévő elnöke újságíróknak.

A kétezer esetből több mint 1600 az egészségügyi szolgáltatókkal, míg háromszáz eset a gyógyszerpiaccal volt kapcsolatos – közölte.

Kovácsy Zsombor úgy vélte, ugyan a szervezet létjogosultságát sokan vitatták az elmúlt időben, azonban a felügyelet munkáját szakmailag senki nem kérdőjelezte meg. Ez véleménye szerint azt mutatja, hogy szükség volt létrehozni egy, a betegjogokat markánsan képviselő intézményt. Sikeresnek tartja a felügyelet munkáját abból a szempontból is, hogy a szervezet mindig meg tudta tartani szakmai függetlenségét, hozzátéve, minden egyes eset kivizsgálását – amennyiben szükség volt rá – orvos szakértő bevonásával végezték.

Ezekkel kapcsolatban kitért arra, hogy számos alkalommal több millió forintos bírságot róttak ki a különböző kórházakra, az ügyeknek csak csekély hányadát támadták meg bíróságon az érintettek. Ezek többsége bírósági szakban van, de a bíróság által már megvizsgált esetek 90 százalékában a felügyeletnek adtak igazat. Egy-egy esetet kiemelve elmondta, hogy például a hódmezővásárhelyi kórházat 3 millió forint bírságra, a soproni kórházat – ahol törlőkendőt felejtettek egy betegben – 8 millió, a folyosón fektetett beteg miatt a gyöngyösi intézményt pedig 200 ezer forintra bírságolta a felügyelet. Az Országos Mentőszolgálatra is rótt ki bírságot az EBF mulasztás miatt, mert három város között “utaztattak” egy beteget, de az nem bizonyosodott be, hogy a beteg azért halt meg, mert későn került kórházba.