Kedden 11 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki az Alkotmánybírósága a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2008. december 8-i ülésnapján elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányossági felülvizsgálatával kapcsolatos határozatát.

Az államfő 2008. december 29-én küldte meg véleményezésre a jogszabályt az Alkotmánybíróságnak.

Az Alkotmánybíróság hétfőn foglalkozik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2008. augusztus 31-ig hatályos 48. § (1) bekezdés alkotmányosságával.

Megvizsgálják a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2008. augusztus 31-ig hatályos 48. § (2) bekezdésének alkotmányosságát is.

A testület elé kerül a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, a katonák illetményéről és illetményjelleg juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet, illetve a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezet.

Napirendre tűzik a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát kifogásoló indítványokat.

Szó lesz az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 134. § (1) bekezdése „a magánszemély járuléktartozása kivételével” szövegrészének alkotmányosságáról.

Megkérd jelezték a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 35. § (1) bekezdésének alkotmányosságát.

Határozattervezet készült a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 15/C. § (5) bekezdésének alkotmányosságával összefüggésben.

Alkotmányossági aggályt fogalmaztak a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény 14. § (3) bekezdésével kapcsolatban.

Megbeszélik a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 150. § (1) bekezdése első mondatának második fordulata, valamint második és harmadik mondatának alkotmányosságát.

Kedden kerül napirendre az a kifogás, amely az Országos Választási Bizottság 38/2009. (II. 6.) OVB határozatát támadta meg. Az OVB hitelesítette a T. E. magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon jelen népszavazást követ év január 1-jétől a gázszolgáltatás háztartási (lakossági) fogyasztói számára a szolgáltatás igénybevételének szüneteltetéséhez ne kelljen a mér órát leszereltetni?”

Folytatják a fegyveres erők hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 289. § (2) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát.

Megvitatják a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 5. P. 20 462/2008/6/II. számú, valamint a Debreceni Ítélőtábla Pf. II. 20 437/2008/2. számú végzéseinek alkotmányosságát.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült az a határozattervezet, amely azt elemzi, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett el azzal, hogy a büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 583. §-ában nem rendelkezett a kártalanítási igény jogalapjának határidejével, illetve a határidő kezdő időpontjával összefüggésben az ügyész és a bíróság tájékoztatási kötelezettségéről.

Tárgyalnak a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (12) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezetről.

A keddi teljes ülés végén három végzéstervezetről is tárgyalnak.

A teljes ülések napirendje megtalálható az Alkotmánybíróság honlapján