A szerzői jogi és a védjegyoltalmi jogszabályok szigorítására tett javaslatot a thai Kereskedelmi Minisztérium Szellemitulajdon-védelmi Osztálya. A törvénymódosítás értelmében a hamisítványok vásárlói és a hamis termékek értékesítési láncának minden résztvevője büntethetővé válna – írja az Intellectual Property Watch.

Az 1994-ben elfogadott Szerzői jogi törvény és az 1991-es Védjegytörvény módosítását tervezik Thaiföldön. A módosító javaslatok szerint a hamis termékek megvásárlói és a hamisítványok előállításában és forgalmazásában közreműködők is büntethetővé válnának. Az intézkedésekkel elsősorban a zene- és filmkalózkodás, valamint a védjeggyel ellátott termékek hamisításának visszaszorítását célozzák meg.

A hatályos thai rendelkezések csak a hamisítványok gyártóinak és értékesítőinek büntethetőségére adnak lehetőséget. A thai Kereskedelmi Minisztérium Szellemitulajdon-védelmi Osztályának munkatársai szerint azonban a jogszabályok ebben a formában idejétmúltak és a kívánt cél eléréséhez nem nyújtanak segítséget a hatóságoknak. Álláspontjuk szerint amellett, hogy szükséges az értékesítési láncban a gyártókon és forgalmazókon kívül az egyéb közreműködőket (így az ilyen célra használt helyiségek bérbeadóit) is büntetni, a potenciális vevők elrettentésére is szükség van.

A módosító javaslatok szerint a kalózlemezek és a hamis márkajelzéssel ellátott termékek vásárlása legfeljebb 1000 bát (USD 29) pénzbüntetés megfizetését vagy kötelező közérdekű munka elvégzését vonná maga után. A szerzői jogi szabályozásra vonatkozó módosítás 50 ezer és 400 ezer bát (USD 1470 – 11760) közötti pénzbüntetés, illetve három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetés kiszabhatóságát írná elő a kalóztermékek gyártásához, tárolásához és értékesítéséhez használt ingatlanok bérbeadói számára. A védjegyoltalmi rendelkezéseket módosító javaslat a hamisítványok előállításhoz, tárolásához és értékesítéséhez használt ingatlanok bérbeadóira vonatkozóan 200 ezer és 400 ezer bát (USD 5880 – 11760) közé tenné a kiszabható pénzbüntetés, illetve kettő és négy év közé az elrendelhető szabadságvesztés mértékét. Emellett ez utóbbi javaslat szerint azok, akik a fogyasztók megtévesztése céljából védjegyek imitációjával látják el a termékeiket minimum hat hónap börtönbüntetésre és 50 ezer bát pénzbüntetés megfizetésére, maximum pedig – a hatályos rendelkezéseket fenntartva – négy év szabadságvesztés és 400 ezer bát pénzbüntetés megfizetésére lennének kötelezhetők.

Pajchima Tanasanti, a Kereskedelmi Minisztérium Szellemitulajdon-védelmi Osztályának vezetője a javaslatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a módosító rendelkezések jelenleg a kormány és a parlament jóváhagyása előtt állnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy véleménye szerint ezek elfogadása nem fog akadályba ütközni, köszönhetően annak, hogy a 2008 decemberében hivatalba lépett miniszterelnök beiktatása óta a kormány nagyfokú elkötelezettséget mutat a szellemi tulajdon védelmének irányában. 2009 januárjában a thai kormány a miniszterelnök elnökletével a szellemi tulajdonjogok megsértésének visszaszorítására nemzeti testületet is felállított.