A büntetőjog nem tartja vissza az európaiakat a drogfogyasztástól

2009.06.25. Jogi Fórum / TASZ

Nemzetközi partnereivel közösen a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet felmérte, hogy mi a véleménye a felnőtt európaiaknak a drogokkal kapcsolatos politikai szabályozásról. A jelentés rámutat, hogy 7 európai ország felnőtt lakosságának nagy többsége úgy gondolja, hogy rá nincsenek elrettentő hatással a büntetőjogi szankciók, ennek ellenére ugyanakkor hisz abban, hogy másokat elrettenthetnek a drogok használatától.

A közvélemény kutatásokat hat európai ország (Bulgária, Csehország, Dánia, Hollandia, Lengyelország, Svédország) felnőtt lakosságának reprezentatív mintáin végezték 2008 novembere és 2009 januárja között. A résztvevő országokat úgy választották ki, hogy azok a drogpolitikai szabályozási modellek széles skáláját öleljék fel, a zéró-toleranciától a liberálisabb hozzáállásig. Korábban Magyarországon is történt egy hasonló kutatás, amelynek eredményire ugyancsak kitér a jelentés.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált országok mélységesen megosztottak a kannabisz-származékok legalizációjával kapcsolatban: Svédországban, Bulgáriában és Lengyelországban a válaszadók több mint fele (58%, 57% és 59%) a „kannabisz ellenes háborút” támogatja, míg Hollandiában, Dániában és Csehországban a többség a dekriminalizáció vagy legalizáció valamilyen formája mellett teszi le a voksát (76%, 62% és 59%).

A válaszadók túlnyomó többsége nem tartja visszatartó erejűnek a különböző büntetőszankciókat, amikor saját droghasználatáról hoz döntéseket: kevesebb, mint 10 százalékuk találta úgy, hogy a kábítószerek illegális mivolta tartja vissza őket azok használatától – számukra sokkal meggyőzőbbek a társadalmi és egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos érvek. Ennek ellenére átlagosan 10-ből kevesebb, mint 3 válaszadó (27%) törölné el teljesen a kannabisz-fogyasztók büntetését. A drogtörvények valós és vélt elrettentő hatása között tehát jelentős különbség van.

A többség szerint a kábítószer-használat leginkább közegészségügyi kérdés: minden 10 válaszadóból kevesebb, mint 2 ember tartotta a legalkalmasabbnak a rendőrt arra, hogy a drogfüggőkkel foglalkozzon. A többség szerint a családnak, vagy az egészségügyi/szociális szakembereknek kell foglalkoznia a problémás droghasználókkal.

Az eredmények azt bizonyítják, hogy a tűcsere programokkal kapcsolatban széles körű társadalmi konszenzus tapasztalható, miszerint ezek a programok igenis hatékonyan akadályozzák meg a HIV- és a Hepatitis-fertőzések terjedését az intravénás droghasználók körében. Egyes országokban, például Svédországban, ez merőben ellentmond a hatóságok ellenséges hozzáállásának.

A jelentés teljes szövege egy új weboldalon olvasható, amelyet a drogpolitikai reformokat támogató Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet jelentetett meg az esemény apropóján. Az új EDPI-honlap címe: www.eudrugpolicy.org

  • kapcsolódó anyagok
DROGPOLITIKA
TASZ