Július 1-től átalakul az adó- és a lakástámogatási rendszer, s hatályba lép a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény – emelte ki Budai Bernadett kormányszóvivő a július 1-jei változásokat pénteki sajtótájékoztatóján.

Az adóváltozásokkal összefüggésben kiemelte: kormány a foglalkoztatás ösztönzése és a gazdaság élénkítése érdekében olyan adómódosításokra tett javaslatot, amelyek eredményeként már idén július 1-től több marad az emberek zsebében és mérséklődnek a vállalkozások adóterhei is.

Mintegy 41 milliárd forintot hagy a munkavállalóknál az a döntés, amelynek értelmében július 1-től januárig visszamenőleg módosul a személyi jövedelemadó alsó sávhatára – közölte Budai Bernadett azzal, hogy e szerint a legalább bruttó 159 ezer forintot keresők esetében ez havonta nettó 3 ezer forint, éves szinten tehát 36 ezer forint többletet jelent.

A kormányszóvivő szerint a július 1-jén életbe lépő, a foglalkoztatást ösztönző adóváltozásokkal a munkaadók is jól járnak: a munkáltatói járulék 5 százalékpontos csökkentésével összességében mintegy 81 milliárd forint marad náluk.

Az adócsökkentés fedezetének megteremtéséhez július 1-től 25 százalékra emelkedik az általános áfakulcs – emlékeztetett Budai Bernadett. Kiemelte: ez nem minden termékre lesz igaz, a kormány javaslata értelmében július 1-től 18 százalékra csökken az alapvető élelmiszerek áfakulcsa.

Július 1-jétől átalakul a lakástámogatási rendszer is – hangsúlyozta a szóvivő. Mint mondta, a lépéstől a kormány három év alatt 170 milliárd forint megtakarítást vár.

Október 1-től új, célzottabb otthonteremtési támogatási rendszert vezet be a kormány, amely elsősorban a fiatalok és nagycsaládosok lakáshoz jutását segíti – emlékeztetett.

A szóvivő közölte, hogy szintén július 1-jén lép hatályba a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény, amely a nagykorú, azonos nemű emberek számára teszi lehetővé, hogy anyakönyvvezető előtt bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthessenek.

Ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy az élettársakat többi között a házassággal azonos adójogi, munkajogi, szociális, bevándorlási, honosítási kedvezmények illetik meg és azonos eljárási szabályok vonatkoznak rájuk, azonban a törvény nem teszi lehetővé számukra az örökbefogadást, és esetükben a házassági névviselés szabályai sem lesznek alkalmazhatóak.

A személyi okmányokkal kapcsolatosan lesznek jelentős változások, a június 28-a után kiadott útlevelek úgynevezett másodlagos biometrikus adatként már tartalmazzák majd a tulajdonos ujjlenyomatát is, ami biztonságosabbá teszi az okmányok használatát és megnehezíti a visszaélést a személyes adatokkal – emlékeztetett Budai Bernadett.

Kiemelte: a korábban kiállított úti okmányok továbbra is használhatók, lejáratukig érvényesek; tehát például az Amerikai Egyesült Államokba történő utazáshoz sem kell biometrikus útlevél. Az eddigi gyakorlathoz képest jelentős változást jelent, hogy 2009. június 28-a után a 14 év alatti gyermekek is kaphatnak személyazonosító igazolványt – hangsúlyozta.

Hozzátette: az újszülötteknél az igazolványt a szülők már a kórházban igényelhetik, a kérelmet pedig automatikusan továbbítják az anyakönyvvezetőnek, az okmányirodának, az egészségbiztosítási pénztárnak és az APEH-nek; így a szülőknek a jövőben nem kell minden hatóságnál külön, személyesen kérelmezniük az iratokat.