Az adótörvényekről, a vagyonadóról, a gyesről dönt ma a Ház

2009.06.29. MTI

A jövő évi adótörvényekről, a vagyonadóról szóló előterjesztésről, a gyermekgondozási segély (gyes) szabályairól és a képviselői költségtérítés megszüntetéséről szavaz hétfőn, nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján az Országgyűlés.

A jövő évi adószabályokat tartalmazó, a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosítások szerint jövőre az alsó adókulcs 18 helyett 17 százalék lesz, a sávhatár 1,9 millióról 5 millió forintra változik, efölött 32 százalékra nő az adókulcs. Huszonöt százalék lesz egyes természetbeni juttatások adója.

A vagyonadót, új elnevezéssel az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanokra, a nagy értékű autókra, a vízi és légi közlekedési járművekre vetnék ki. Ingatlan után adót három sáv alapján kell fizetni: 30 millió forintig 0,25 százalék, 30 és 50 millió között 0,35 százalék, míg afelett 0,5 százalék az adó.

Szavaznak a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, májusban elfogadott a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról. A kormány nem tervezi a visszaküldött a jogszabály szövegének módosítását, de kiegészíti egy paragrafussal, amely október 15-ig több feladatot is szab a kormánynak, például törvényjavaslat benyújtását a közszférában a kötelező részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésére azoknál a kismamáknál, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele után a korábbi munkahelyükre szeretnének visszatérni, gyermekük két és hároméves kora között.

Döntenek az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról, illetve az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításról is. Ha a javaslatot jóváhagyják, a képviselők bevételeikből csak a számlával igazolható tételeket vonhatják le, és a személyi jövedelemadó szabályai szerint adóznak majd, ahogy a vállalkozók.
 

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
ADÓZÁS
JOGALKOTÁS
SZOCIÁLIS SZFÉRA