A jövő évtől részleges dohányzási tilalmat vezetnek be Keszthelyen a város közterületein, hamarosan pedig életbe léphet a zajjal járó munkákat korlátozó önkormányzati rendelet módosítása – adta hírül a polgármesteri hivatal.

A keszthelyi testületi döntés értelmében januártól tilos lesz a városban a dohányzás az oktatási, egészségügyi, sport és kulturális intézmények, az egyházi épületek és a közhivatalok előtt, valamint játszótereken és közvetlen közelükben. A korlátozás nem érinti a vendéglátóhelyek előkertjeit és a városi rendezvények dohányzásra kijelölt területeit.

A képviselők egyetértettek az egészséges életmód elterjesztésében is szerepet játszó döntés meghozatalában, de a rendelet területi hatályát illetően vita volt. A teljes tiltás helyett egyelőre csak meghatározott közterületekre terjed ki a szabályozás, ám nem zárták ki annak lehetőségét, hogy később fokozatosan szigorítsanak a rendeleten.

A most meghozott intézkedés elsődleges célja a szemléletformálás, hasonlóan a tavaly nyáron megalkotott, a közterületi alkoholfogyasztást tiltó rendelethez. Annak bevezetésekor sem a bírságolás volt a fő cél, ám a szankcionálás lehetővé tételével gyakorlatilag megszűnt ez a probléma – közölte a polgármesteri hivatal.

A keszthelyi városlakók és a turisták érdekeit egyaránt figyelembe veszi a környezetvédelemről szóló helyi rendelet változása, amely a jövőben korlátozza a nagy zajjal járó tevékenységet a városban, a jellemzően pihenéssel töltött időszakokban. A családi házas és a társasházi övezetekből ugyanis számos panasz érkezett, hogy a hajnali vagy késő esti fűnyírás, építkezés, felújítás zaja kényelmetlenséget okoz a lakóknak.

A módosított rendelet szerint a korlátozás kiterjed az este 8 óra utáni időszakra hétköznapokon reggel 7-ig, szombaton pedig reggel 9 óráig. Szintén a korlátozás alá eső időszakba tartozik szombatonként a kora délutáni pihenőidő 13 és 16 óra között, valamint a vasárnapok és ünnepnapok egésze.

A rendelet értelmében tilos minden olyan zajjal járó építési, átépítési, szerelési tevékenység, továbbá motoros vagy elektromos gépek, készülékek üzemeltetése, amely alkalmas lehet a szomszédok nyugalmának megzavarására. A tilalom nem vonatkozik a közcélú hibaelhárítás végzésére, valamint a hulladékszállításra.

A törvényi szabályozás értelmében a rendeletről ki kell kérni a megyei és szomszédos települések önkormányzatainak, valamint a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek a véleményét, a módosított keszthelyi rendelet csak ezt követően léphet hatályba.