Új típusú vényeket vezetett be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és júliustól extra vonalkódot is nyomtatnak a receptre; a változásokról Molnár Márk, az OEP ártámogatási főosztályának vezetője tartott sajtótájékoztatót hétfőn Budapesten.

A szakember elmondta, az extra vonalkódot a gyógyszert felíró orvos nyomtatja az eddiginél nagyobb méretű vényre egy program segítségével: azokat az adatokat rögzíti elektronikusan, amelyeket az orvos rögzített a recepten, tehát többek között a beteg nevét, taj-számát, a betegség kódját, a gyógyszer nevét – ismertette Molnár Márk. A vonalkód bevezetése a patikában elsősorban a gyógyszerkiadást könnyít, illetve gyorsítja meg, hiszen a vonalkódot a patikus egyszerűen leolvastatja, míg eddig minden adatot külön kellett begépelnie – tette hozzá.

A főosztályvezető felhívta a figyelmet, hogy megváltozott a vények formája is, az extra vonalkód mellett a szakorvos pecsétszámára és a javaslat kiállításának dátumára is külön-külön “rubrikát” alakítottak ki a recepten, továbbá a vényen külön hely lesz – a beteg és orvos aláírásán kívül – a gyógyszer átvevőjének aláírására is.

A szakember kitért arra is, amennyiben hibás vagy nem olvasható a vonalkód, a patikusnak a szöveges részt kell figyelembe vennie a recepten és a gyógyszert az alapján kiadnia. A beteg minden esetben hozzájut a készítményhez, őt az olvashatatlan vonalkód vagy annak hiánya miatt nem érheti hátrány – hangsúlyozta. Kiemelte azt is, hogy még a régi vények is használhatók, ám az extra vonalkódot azokra is rá kell nyomtatni.

Molnár Márk a változások kapcsán elmondta, hogy a vények hátoldalára a betegek számára hasznos információkat nyomtattak, de marad hely az esetleges nyilatkozatoknak is. A tájékoztató szöveg ismerteti többek között a vény funkcióját, felhasználhatóságának szabályait, illetve a gyógyszerrendelés fontos, speciális tudnivalóit is.

További változás lesz, hogy míg jelenleg csak a gyógyszer kiváltásakor kell aláírni a recepteket, a jövőben a vényeket az orvostól történő átvételkor is alá kell írni.

A főosztályvezető elmondta, hogy az új vények nyomtatásához szükséges eszközök költségeire praxisonként egyszeri tízezer forintot kaptak a háziorvosok.

Molnár Márk kiemelte, a gyógyszerek áfáját nem érinti a júliustól hatályos áfaemelés, a patikaszerek maradnak a kedvezményezett, ötszázalékos áfakörben.