Július 1-jétől változnak az adószabályok, megszűnik a 13. havi nyugdíj és a jelenlegi lakástámogatási rendszer, valamint a földgázellátásban a közüzemi szolgáltatás, és változnak a gyógyszerfelírás szabályai is.

Július 1-jén szűnik meg a 13. havi nyugdíj, amely helyett nyugdíjprémiumot vezetnek be. Ekkortól hatályba lép az a nyugdíjakról szóló döntés is, amely az eredetileg idén január 1-jére tervezett nyugdíjkorrekciót, a második dátumhoz – szeptember 1-jéhez – képest is kitolja 2010. január elsejére.

Július 1-től megszűnik a jelenlegi lakástámogatási rendszert. Október 1-jétől új, célzott otthonteremtési támogatási formát vezet be: a kamattámogatást a 35 év alatti párok igényelhetik majd első lakás építéséhez, vásárlásához vagy korszerűsítéséhez. A kettő, vagy annál több gyerekes szülőknél a korhatár 45 év lesz, és további kedvezmények vonatkoznak majd a nagycsaládosokra. A hitel összege nagyvárosokban legfeljebb 12,5 millió forint, a többi településen maximum 10 millió forint lesz.

Július 1-jétől megszűnik a földgázellátásban a közüzemi szolgáltatás, helyét a tiszta versenypiaci modell veszi át. A földgázpiac megnyitásával a lakosság és az egyetemes szolgáltatásra jogosultak – köztük a társasházi közösségek – számára a földgáz nettó ára nem emelkedik, a fizetendő összeg az áfa mértékével viszont magasabb lesz.

Szerdától ötszáz forinttal emelkedik a legalább középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottak garantált bérminimuma a korábbi 87 ezer forintról.

Lehetővé válik július 1-től hogy a nagykorú, azonos nemű személyek anyakönyvvezető előtt bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthessenek. A törvény nem teszi lehetővé a bejegyzett élettársak számára gyermek közös örökbefogadását, és esetükben a házassági névviselés szabályai sem alkalmazhatóak.

Változnak a gyógyszerfelírás szabályai is július 1-től: a háziorvos a korábbi 6 hónap helyett ezután már 12 hónapra írhat fel gyógyszert bizonyos betegségeknél. A módosítás jelentős könnyebbséget jelent a betegeknek, mivel ez kevesebb utazást, és várakozást jelent.

Az új útlevelek már június 28-tól tartalmazzák második biometrikus adatként a kérelmező ujjnyomatát. Ugyanakkor a korábban kiállított úti okmányok továbbra is használhatók, lejáratukig érvényesek. Ugyanez a törvény teremti meg a lehetőségét annak, hogy a jövőben a 14 éven aluliak is kaphassanak személyazonosító igazolványt.

Változik a bűnügyi nyilvántartás is: június 30-tól hatályos az a törvény, amelynek alapján korszerű technikai színvonalú, teljesen új bűnügyi nyilvántartási rendszert vezetnek be. Az új nyilvántartás egyebek között az EU-tagállamok bíróságainak magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéleteit is tartalmazza majd.

Új törzskönyvet vezetnek be a gépjárművek számára: módosítások révén a jövőben a tulajdonosok mentesülnek a törzskönyvcserét érintő eljárás és annak költségei alól azokban az esetekben, amikor az adatváltozás nem a tulajdonos vagy a jármű főbb – például alvázszám, gyártmány, típus – azonosító adatait érinti.

A jogosítvány érvényességét úgy határozzák meg a jövőben, hogy a lejárati idő megegyezzen az ügyfél születési idejének hónapjával és napjával, így azt könnyebb lesz észben tartani. A kártya formátumú vezetői engedély pótlása pedig – változatlan tartalommal, érvényességi időn belül – a jövőben elektronikus úton is igényelhető lesz.