A BRFK egyesítette, majd júliusban a Központi Nyomozó Főügyészségre tette át a terézvárosi ingatlanokkal kapcsolatos, hűtlen kezelés megalapozott gyanújával folyó öt nyomozást, mivel a büntetőeljárásokban “közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy” érintettsége merült fel – írta a keddi Magyar Hírlap.

Ez annyit jelent, hogy olyan személy szerepvállalása merült fel, akinek mentelmi jogát csak az Országgyűlés függesztheti fel. Mint azt a lap írja, értesülésüket Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője is megerősítette.

A cikk arra is kitér, hogy a Legfőbb Ügyészség szintén a központi főügyészséget jelölte ki a Bajcsy-Zsilinszky út 61. alatti vesztegetési ügyben a nyomozásra, így a 18 millió forint kenőpénz ügyében indított, tavaly január óta folyó nyomozás a Budapesti Nyomozó Ügyészségről szintén a központi ügyészségre került, mivel “gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettének” gyanúja megalapozottá vált.

A lap emlékeztet arra, hogy az Andrássy út 47. szám alatt lévő ingatlan eladásával összefüggésben az ügyészség a VI. kerületi képviselő-testület egy kivételével valamennyi MSZP-s és SZDSZ-es képviselőjét hűtlen kezeléssel gyanúsítja.

A kivétel Kékesi Tibor, az MSZP parlamenti képviselője, az ő mentelmi jogának felfüggesztését januárban ugyanis nem kérték, amikor Verók István MSZP-s polgármestert és Fürst György volt szocialista alpolgármestert rabosították – olvasható a Magyar Hírlap cikkében.