Hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén egy népszavazási kezdeményezést, amelynek célja, hogy az Alkotmánybíróságnak 30, illetve 3 napon belül kelljen határoznia az elé kerülő ügyekben.

Az OVB tagjai egyhangúlag hitelesítették a népszavazásra felteendő kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívet.

A hitelesített aláírásgyűjtő íven az szerepel: “Kezdeményezzük a vonatkozó jogszabályok módosítását úgy, hogy az Alkotmánybíróságnak a hozzá érkező beadványokról 30 napon belül, soron kívüli eljárásban 3 napon belül kötelező legyen határozatot hozni”.

Az OVB úgy látta, a kérdés nem ütközik a tilalmazott témakörökbe, és nem irányul alkotmánymódosításra sem, ezért hitelesítette az ívet. Az OVB határozata ellen jogorvoslattal lehet élni az Alkotmánybíróságnál.

A népszavazás kiírásához az szükséges, hogy a kezdeményező összegyűjtsön 200 ezer hiteles aláírást.

A testület hétfői ülésén tárgyalt további 24 népszavazási, illetve népi kezdeményezési kérdést, ezeket elutasította formai hibák, vagy alkotmánymódosítási szándékuk miatt, vagy azért, mert nem feleltek meg az egyértelműség követelményének.

A testület egy állampolgári levél apropóján foglalkozott azzal a kérdéssel, lehet-e egy aláírásgyűjtő lap mindkét oldalára aláírást gyűjteni. Az OVB levélben tájékoztatta az érdeklődőt arról: a jelenlegi szabályok szerint nem tiltott, hogy az aláírásgyűjtő ív mindkét oldalán gyűjtsenek aláírást, ha mindkét oldalon szerepel a kérdés. Azonban az aláírásgyűjtő ív feldolgozása, az aláírások hitelesítése szempontjából nem szerencsés a kétoldalas gyűjtés.