Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Ellenőrizhető civil rendvédelem - Maradjon kötelező a magánbiztonsági kamarai tagság

2009.07.22. MTI

Nyílt levélben fordult a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke az igazságügyi és rendészeti miniszterhez annak érdekében, hogy ne szüntessék meg azt az előírást, amely az ágazatban dolgozók számára kötelezővé teszi a kamarai tagságot.

Német Ferenc azzal indokolta, hogy levélben fordult a tárcavezetőhöz, mert az elmúlt két évben több próbálkozás ellenére sem volt alkalma személyesen találkozásra Draskovics Tiborral.

A kamarai elnök felidézte: július 14-én újabb megkeresést kaptak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti szakállamtitkárától, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy az EU-szabályozásnak való megfelelésre hivatkozva ismét megpróbálják felszámolni tevékenységi területükön a kötelező kamarai tagság intézményét. Úgy fogalmazott: "próbálják ezt most már harmadik éve a szakma érdekeivel szembefordulva".

Aláhúzta: szerintük az IRM által támogatott szabályozási elképzelés indokolatlanul túlzott mértékű, az EU által előírtnál jóval nagyobb mélységű "megfelelést" kíván megvalósítani, mely a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói szolgáltatások piacán már komoly, akár nemzetbiztonsági kockázatokat vett fel.

A magánbiztonsági ágazat szereplőinek felelősséggel gondolkodó többsége is a kötelező tagság intézményében látja biztosítva, hogy a civil rendvédelem ellenőrizhető része maradjon a rendvédelemnek, ne pedig különböző politikai vagy gazdasági érdekeket szolgáló magánhadseregek gyűjtőtábora legyen - tette hozzá.

Német Ferenc hozzátette: a kamara részéről úgy érzékelik, hogy a kötelező kamarai tagság megszüntetésének igénye mögött egy szűk érdekcsoport van, mely a szakmai érdekek ellenére közvetlen befolyást próbál és tud is gyakorolni a jogszabályalkotásra.

Mindezek alapján az elnök arra kérte a tárcavezetőt, hogy az ágazatban dolgozó több mint 100.000 ember és 3.500 társas vállalkozás érdekeit ne tekintse mellékes szempontnak a törvényalkotás, a jogharmonizáció során, illetve a közbiztonság érdekeire való tekintettel legyen figyelemmel a szakma képviselőinek javaslataira.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
IRM
KÖZREND, KÖZBIZTONSÁG