Uniós támogatással a bűnmegelőzésért - A TÁMOP 5.6.2 kiemelt projekt bűnmegelőzési és reintegrációs programok megalapozására

2009.07.23. Jogi Fórum / IRM

A szomszéd gépkocsiját rongáló fiatalok segítenek a sértettnek a kertrendezésben. Az iskolai verekedő segítséget kap ahhoz, hogy problémáit erőszak nélkül oldja meg. A graffitizők saját maguk tisztítják meg a falat. Ezek olyan példák, amikre uniós támogatásból dolgoztak ki módszertani megoldásokat, jogszabály-módosítási javaslatokat a szakemberek.

A projekt a fiatalok deviáns viselkedésének kezelésén kívül két területre koncentrál: az áldozatok segítésére és az elítéltek társadalomba való visszailleszkedésére.

Magyarországon évente 408.000 bűncselekmény válik ismertté, tavaly sok olyan eset került felszínre, amelyben fiatalok kortársaikkal szemben követtek el erőszakos cselekményeket. Három régióban 15.000-20.000 embert és családtagjaikat, közvetlen környezetüket érintik a bevezetendő változások. A kiemelt projekt szakmai programja az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi és a Dél-dunántúli régiókra koncentrál. Ezek az ország „bűnkibocsátó” régiói.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP 5.6.2 projekt keretében fejleszti a társadalmi bűnmegelőzés rendszerét. A projekt 185 millió forintos előkészítő, megalapozó fázisa most zárul le. Hamarosan pedig elkezdődik a 2 milliárd forintos megvalósítási szakasz, amiben a kidolgozott javaslatok megvalósulhatnak.

A projekt előkészítő szakaszában, a három régióban megvalósult a modellek és a törvénymódosítási javaslatok kidolgozása. Az elkészült javaslatok a bűncselekmények miatt bekövetkezett károk helyreállítását helyezik középpontba. A sértett beszélhet az őt ért traumáról és maga határozhatja meg a helyreállítás feltételeit. Az elkövető pedig bocsánatot kérhet és helyreállíthatja a kárt. Így az elkövető a megbocsátással a közösség teljes jogú tagjaként élhet tovább, kapcsolatai nem vesznek el.

A három pillér, amelyekre a program épít:

  • az áldozattá válás és a bűnelkövetés veszélyének kitett gyerekek és fiatalok
  • az áldozattá válás megelőzése és áldozatsegítés
  • az elítéltek visszailleszkedése a társadalomba.

A hazai és nemzetközi felmérések alapján a jó közbiztonság megteremtése érdekében az a legkevésbé költséges és leginkább hatékony megoldás, ha a gyerekeket távol tartják a bűnözői karriertől, vagyis az elsődleges prevencióra kell koncentrálni. Ugyanakkor készültek javaslatok a már bűnelkövető gyerekek visszailleszkedésére is.

Az áldozatok még egy sikeres büntetőeljárás után is tovább hordozzák az anyagi, szociális és lelki sérelmeket. A projektben javaslatok készültek arra, hogy az állami áldozatsegítő szolgálat non-stop elérhető legyen, így a rászorulók bármikor segítséget kapjanak. Az új szolgáltatásként tervezett terápiás csoportok pedig a bűncselekménnyel okozott traumán, lelki gondokon segíthetnek.

Az elítéltek esetében az egyik legnagyobb probléma a bűnelkövetők visszaesése. Azért, hogy a büntetés után újra legyen esély a családi kapcsolatok megerősítésére, a munkára, bővíteni kell a pártfogó felügyeletet, és biztosítani kell a fogva tartottak képzését a börtönben. A közérdekű munkát pedig azért kell fejleszteni, hogy legyen lehetőség a kisebb súlyú bűncselekményeknél fogva tartás nélküli büntetésekre, a közösségnek okozott kár valódi jóvátételére.

A projekt keretében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az interneten mindenki számára elérhető tankönyvet is kiad. Ezentúl képzéseket szervez azoknak, akik ezeken a területeken dolgoznak.

A kidolgozott javaslatok tehát hamarosan „testet öltenek”, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium megkezdi 2 milliárd forintos projekt megvalósítását az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

További információ:

Nagy Lilla
Tel: +36 1 476 3530
E-mail: lilla.nagy@avantgardegroup.hu

 

  • kapcsolódó anyagok
MEDIÁCIÓ
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS
BŰNMEGELŐZÉS
IRM
KÖZREND, KÖZBIZTONSÁG