Akadályozta a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a tények feltárására irányuló tevékenységét három korábban már elmarasztalt vállalkozás. Emiatt a Crystal Institute Kft-nek, a StemXcell Kft-nek és a Flavinárium Zrt-nek összesen 12,83 millió forint eljárási bírságot kell fizetnie.

A GVH korábban megállapította, hogy a StemXcell Kft., a Crystal Institute Kft., a Dunai és Társa Bt. és a Flavinárium Első Magyar Flavonoid és Antioxidáns Termék Forgalmazó Zrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak, amikor a 2007. és a 2008. évben a fogyasztóknak szóló tájékoztatásaikban az Olimpiq StemXCell étrend-kiegészítő termékről azt állították, hogy az alkalmas az őssejtek szaporítására és védelmére, illetve a termék és az egészség között összefüggés van, a termék gyógyhatással bír.

A GVH a StemXcell Kft., a Crystal Institute Kft., a Dunai és Társa Bt. és a Flavinárium Zrt. vonatkozásában a jogsértő magatartás további folytatását megtiltotta. Ezen túlmenően a GVH kötelezte a StemXcell Kft.-t, a Crystal Institute Kft.-t, a Dunai és Társa Bt.-t és a Flavinárium Zrt.-t, hogy minden olyan általuk üzemeltetett vagy használt internetes honlap nyitó oldalán, amelyen bármilyen tájékoztatást tesznek közzé az Olimpiq StemXCell termékkel kapcsolatban, jól láthatóan, észrevételek hozzátétele nélkül, annak feltételét követő fél éven át ismertessék a GVH döntését. A GVH bírságot is kiszabott az ügyben, így a StemXcell Kft-nek 10 millió, a Crystal Institute Kft-nek 25 millió, a Dunai és Társa Bt-nek félmillió, a Flavinárium Zrt-nek pedig 15 millió forint bírságot kellett fizetnie.

A GVH utóvizsgálati eljárást indított annak megállapítására, hogy az eljárás alá vontak eleget tettek-e a határozatban foglalt kötelezettségeknek és ezév márciusában adatszolgáltatásra kötelezte a vállalkozásokat. A versenyhatóság kérte, hogy 2009. április 3-ig nyilatkozzanak arról, hogy minden olyan általa üzemeltetett vagy használt internetes honlap nyitó oldalán, amelyen bármilyen tájékoztatást tettek közzé az Olimpiq StemXCell termékkel kapcsolatban, jól láthatóan, észrevételek hozzátétele nélkül, annak feltételét követő fél éven át ismertették-e a GVH döntését.

Mivel az adatszolgáltatási felszólításnak a vállalkozások nem tettek eleget, a GVH a Crystal Institute Kft-t 5,35 millió, a StemXcell Kft-t 830 ezer, a Flavinárium Zrt-t pedig 6,65 millió forint eljárási bírság megfizetésére kötelezte. A versenytörvény szerint eljárási bírság szabható ki, ha az ügyfél az eljárás során olyan magatartás tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, vagy azt eredményezi.

Az érintett vállalkozások a döntés ellen jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a GVH-hoz, ám a versenyhatóság a jogorvoslati kérelmeket elutasította.

A Crystal Institute Kft. még csak kísérletet sem tett arra, hogy határidőre eleget tegyen a GVH végzésének, s kérelmében az ügyvezető igazgató betegségére hivatkozott. A versenyhatóság kiemelte, az eljárásnak a vállalkozás, s nem annak ügyvezető igazgatója az ügyfele, amely azt eredményezi, hogy a vállalkozás az eljárás során fennálló jogai és kötelezettségei nem az ügyvezető jogai és kötelezettségei. Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása kapcsán az ügyvezető igazgató betegségére történő hivatkozásnak általában nincs jelentősége. Ebben az esetben a vállalkozásnak azt kellene bizonyítania, hogy a GVH által kért adatok, információk úgy voltak az ügyvezető birtokában, hogy az ügyvezető fizikailag akadályozva volt abban, hogy az adatok, információk olyan személyhez jussanak el, aki azt a GVH-hoz eljuttathatja. Vagy azt kellene igazolni, hogy a GVH által kért adatok, információk jellegére, milyenségére tekintettel azok szolgáltatására az ügyvezetőn kívül más személy nem volt alkalmas. A Crystal Institute Kft. a fentieket nem bizonyította. A másik két vállalkozás jogorvoslati kérelmét ugyancsak elutasította a GVH, mivel lekésték az eljárási bírság kiszabása elleni jogorvoslat beadására rendelkezésre álló határidőt.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-156/2007.