Közös közúti ellenőrzést tartanak magyar és szlovák rendőrök a schengeni csatlakozás óta szabadon átjárható magyar-szlovák államhatár közelében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a keddi akciót a kiugróan sok közlekedési szabálytalanság indokolja – tájékoztatott a rendőrség.

Öt nappal ezelőtt, múlt csütörtökön volt az első ilyen közös magyar-szlovák akció Borsodban, az eredmények és az igen sok szabálytalanság miatt a 3-as számú főút megyei szakaszán kedd délelőtt 10 órától este 6 óráig ismét közösen ellenőrzik a közlekedőket – mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kitért arra, hogy a múlt heti akció keretében 69 autós – 58 külföldi és 11 magyar állampolgár – ellen szabtak ki helyszíni bírságot, nekik összességében 1 millió 315 ezer forintot kellett kifizetniük. A rendőrség öt esetben tett feljelentést. A sebességhatárt a leginkább szlovák rendszámú személyautók sértették meg, akadt közöttük olyan, amelynek vezetője a megengedett óránkénti 110 kilométeres sebesség helyett 159 kilométerrel száguldott.

A szóvivő elmondta: a külföldi állampolgárok nem vették rossznéven az ellenőrzést, nem éltek panasszal, alapvetően csak az volt más számukra, hogy nem helyben fizették a büntetést, hanem postára kellett menniük a megkapott csekkel.