Ismét létrejöhetnek a megyei és fővárosi közigazgatási hivatalok, de a regionális államigazgatási hivatalokon belül, ha az ellenzék támogatja a kormány által benyújtott, kétharmados támogatást igénylő törvénymódosítási javaslatot – közölte hétfőn az Önkormányzati Minisztérium.

A tárca közleménye szerint a kormány mielőbb meg akarja szüntetni azt az alkotmánysértő mulasztást, amely miatt a közigazgatási hivatalok jelenleg nem láthatják el a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének Alkotmányban előírt feladatát.

A most beterjesztett kompromisszumos törvénytervezet a szaktárca szerint az ellenzék javaslatait is tartalmazza. Eszerint a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését ellátó közigazgatási hivatalok újra megyei, illetve fővárosi illetékességgel működnének; ezzel teljesülne a Fidesz követelése.

A javaslat szerint ugyanakkor tovább működnének a regionális államigazgatási hivatalok, így a regionalizáció szakmai és hatékonysági előnyeit is meg lehetne őrizni.

Az új elképzelés lényege tehát, hogy a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok a regionális államigazgatási hivatalokon belül, de önálló hatáskörű szervezeti egységként működnének.

A szaktárca közölte, a kormány bízik abban, hogy kompromisszumos javaslatához az ellenzék konstruktívan viszonyul majd, és a kétharmados parlamenti támogatást igénylő törvénymódosítás megszavazásával mielőbb helyreállíthatják az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését.

Korábban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte, hogy a kormány előbb feles törvényben, később pedig kormányrendeletben alakította át a közigazgatási hivatalokat. Így jelenleg nincs olyan szervezet, amely az önkormányzatok törvényességét ellenőrizné.