Több mint 125 millió forintra büntettek illegális letöltés miatt egy amerikai egyetemistát

2009.08. 4. Jogi Fórum / HENT

Újabb nagy győzelmet aratott az Amerikai Lemezipari Szövetség (Recording Industry Association of America, RIAA), hiszen 675 ezer dollárra, körülbelül 125 millió forintra büntette a bostoni szövetségi bíróság a bostoni illetőségű Joel Tenenbaumot, aki illegálisan töltött fel és osztott meg 30 szerzői jog által védett zeneszámot.

Drágán megfizetett a bostoni doktorandus hallgató, Joel Tenenbaum az internetről illegálisan letöltött, majd a világhálón megosztott 30 zeneszámért, mert darabonként 22500 dollárt, több mint 4 millió forintot kell fizetnie értük a bostoni szövetségi bíróság ítélete alapján. Ráadásul Tenenbaum még rosszabbul is járhatott volna, hiszen törvényileg akár 150 ezer dollárra, közel 28 millió forintra is megbüntethették volna egy zeneszámért.

A tárgyalás során kiderült, hogy az Amerikai Lemezipari Szövetség több mint 800 illegálisan letöltött zeneszámot talált Tenenbaum számítógépén, amelyből a tárgyaláson csak 30, a kollekciót reprezentáló dalra koncentráltak. A védőügyvéd megpróbálta a bíróságot meggyőzni, hogy védence jóhiszeműen járt el, cselekménye a szabad felhasználás körébe esik, ám az ügyet tárgyaló Nancy Gertner bírónő erre nem talált megfelelő bizonyítékot. A bírónő szerint, ha elfogadná Tenenbaum kiterjesztő értelmezését a művek szabad felhasználásra vonatkozóan, akkor értelmetlenné válna a Kongresszus szerzői jog védelmében hozott törvénye.

Eközben Ray Beckerman ügyvéd, aki számos ügyfelet képvisel az Amerikai Lemezipari Szövetséggel szemben, nevetségesnek tartja az ítéletet, és kiemeli, hogy a bíróválasztás is befolyásolta a döntést. Beckerman szerint Gertner bírónál többször senki sem hozott több kedvező döntést a RIAA számára, így mostani ítélete is borítékolható volt.

Tenenbaumnál sokkal rosszabbul járt júniusban Jammie Thomas-Rasset, akit 1920000 dollárra, több mint 350 millió forintra büntettek meg júniusban. A minnesotai „kalózt” 24 szerzői jogi védelem alatt álló alkotás illegális letöltésért marasztalták el és darabonként 80 ezer dollár, 14 millió dollár megfizetésre kötelezték.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA
SZERZŐI JOG
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK
HENT