Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Egyeztetés kezdődött a német Lisszaboni-törvényről

Hétfőn (2009. augusztus 3.) Berlinben a kormánypártok képviselőinek részvételével megkezdődtek az egyeztetések arról a törvényről, amelynek megalkotása nélkül a német alkotmánybíróság döntése értelmében a Lisszaboni Szerződés nem ratifikálható.

A karlsruhei bíróság június 30-i állásfoglalása szerint a Lisszaboni Szerződést Németország csak akkor hagyhatja jóvá, ha előtte a nemzeti parlament szerepét jogszabályban megerősítik. A 147 oldalas ítélet a törvény elfogadásáig felfüggesztette a ratifikációs eljárást, az idő azonban sürget, mivel a törvényhozás a szeptember 27-én sorra kerülő választás miatt rövidesen feloszlik. A Lisszaboni Szerződés ratifikációjának németországi kimenetele emellett az október 2-án esedékes írországi népszavazás miatt is kiemelt jelentőséggel bír.

A tervek szerint a törvényt első olvasatban már augusztus 26-án megtárgyalja az alsóház, melyet a felsőház szeptember 18-án fogad el. Ezt követően az alkotmánybíróság megvizsgálja, hogy teljesültek-e a követeléseik. A kormányzó kereszténydemokrata pártok ugyanakkor megosztottak a kérdésben: az alkotmánybírósági eljárást is kezdeményező CSU szeretné a lehető legjobban megerősíteni a német parlament szerepét az Európai Unió rovására. A CSU támogatása szükséges a parlamentben a kétharmados többség eléréséhez.

  • kapcsolódó anyagok
LISSZABONI SZERZŐDÉS
EURÓPAI UNIÓ
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK