A parlamenti egyeztetésekkel párhuzamosan a Külügyminisztériumban is elindult a szakértői anyagok készítése a kettős állampolgárság ügyében, a tárgyalási alap az egyéni elbírálás rendszere – mondta Szabó Vilmos külügyi államtitkár kedden.

“Miután tudomásunk van a szakértői egyeztetésről, mi igyekszünk minden olyan helyzetet megvizsgálni, ami ezzel kapcsolatos” – mondta Szabó Vilmos. A külügyi államtitkár hozzátette: a Külügyminisztérium készül arra, hogy ha a parlamenti tárgyalások olyan szintre jutnak, akkor kész legyenek a szakértői munkák a kormány álláspontjának kialakításához.

Szabó Vilmos kiemelte: a részletekről először a pártoknak kell megegyezniük. A kormány és a Külügyminisztérium azt követően foglal állást, hogy a frakciók közötti egyeztetések után az Országgyűlés elé kerül a kérdés. Akár már az őszi ülésszakban tárgyalhat a parlament a kettős állampolgárság ügyéről. A külügyi tárca azonban addig is kész szakértői segítséget adni – tette hozzá.

A pártok még nem egyeztettek a Külügyminisztériummal. A külügyi tárca a határon túli magyarok képviselővel sem tárgyalt a kérdésről – mondta az államtitkár.

Az eddigi információk szerint az MSZP és a Fidesz is az egyéni alapon való elbírálást szorgalmazza a kettős állampolgárság ügyében, ez tehát a tárgyalási alap – hangsúlyozta Szabó Vilmos.

Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke július 23-án jelentette be, hogy az MSZP-frakció külügyi munkacsoportja elképzelhetőnek tartaná a “külhoni magyar státus” törvénybe iktatását.

A külhoni magyar státus a nemzethez tartozást szimbolizálná, érzelmi azonosulást tenne lehetővé, és a most meglévő kedvezményeket foglalná össze, amelyek például a Szülőföld Alapon keresztül jutnak el a határon túli magyarokhoz – mondta az MSZP szakpolitikusa.

Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa hétfőn arról beszélt, hogy már az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet a kettős állampolgárság ügye, a parlamenti pártok között már tart az egyeztetés a kérdésben.

A Fidesz szerint alapvetően egyéni kérelem alapján kellene megadni a kettős állampolgárságot – hangsúlyozta a politikus.