A vádlottak meghallagtásával folytatódott a zámolyi romák pere. A tárgyaláson nem jelent meg a koronatanú, így jelentős fordulat nem történt a gyilkossági ügyben. Egy csákvári fiatalember meggyilkolásával vádolják az egyik zámolyi romát, társai ellen garázdaság a vád.

A mostani tárgyalásra ismét hiába idézte a bíróság a bűnügy titokzatos tanúját, aki eddig egyetlen alkalommal sem jelent meg a büntetőtanács előtt. Bár védetté nyilvánítását többször kérte jogi képviselője, a bíróság ezt nem tartotta indokoltnak. A koronatanú ezúttal betegségére hivatkozva, telefonon mentette ki magát. A következő tárgyalásra ismét megidézik, s amennyiben akkor eleget tesz a bírósági felszólításnak, zárt tárgyaláson hallgatják majd meg. Õt nem, vallomásának pedig csak a tartalmát ismerhetik meg a vádlottak.

A hétfői tárgyaláson a koronatanú helyett L. Józsefet, az ügy egyik vádlottját hallgatták meg. Õt az ügy időközben elhunyt másodrendű vádlottjával, D. Magdolnával való kapcsolatáról, valamint a lány és az elsőrendű vádlott, K. Krisztián kapcsolatáról kérdezte a bíróság. A vádlott elmondta, hogy tudomása szerint D. Magdolnát hozzá, nem pedig K. Krisztiánhoz fűzték érzelmi szálak.

Ennek azért van jelentősége, mert először D. Magdolna vállalta magára a csákvári fiatalember bántalmazását, majd amikor megtudta, hogy az ütlegelés halállal végződött, visszavonta vallomását. A lány közölte, hogy először a K. Krisztián iránti szerelemből vállalt olyasmit, amit nem követett el.

Az emberöléssel és garázdasággal vádolt zámolyi romák tavaly október óta tartó perében a bíróság azt igyekszik felderíteni, hogy 1999. augusztus 28-án, a zámolyi romák faházainál milyen körülmények között vesztette életét a 20 éves csákvári Cs. Ferenc.

A rátámadók közül emberöléssel a 20 éves K. Krisztiánt vádolják, hat társa ellen pedig garázdaság a vád. A vádlottak egyike időközben meghalt, ketten pedig Strasbourgban menedékjogot kaptak.

A per következő tárgyalását október 15-re tűzte ki a bíróság.