Az Európai Bíróság összefoglalót tett közzé előtte folyamatban lévő magyar, illetve magyar vonatkozású ügyek ről.

Európai Bíróság

Előzetes döntéshozatali eljárások (ügyszám és ügy neve, utaló bíróság, beérkezés dátuma, téma)

C-96/08 CIBA / Pest Megyei Bíróság / 2008. március 3. / Letelepedés szabadsága

A magyarországi székhelyű CIBA Speciality Chemicals a csehországi fióktelepén foglalkoztatott munkavállalói után Csehországban fizeti a közterheket, és ezeken belül – állítása szerint – a szakképzési hozzájárulást is. A magyar adóhatóság egy ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy a cég az említett munkavállalók után Magyarországon nem fizetett szakképzési hozzájárulást, és ezért bírságot szabott ki a vállalkozásra. A cég szerint a közösségi joggal ellentétes tőle olyan közterheket követelni, amelyeket az érintett munkavállalók foglalkoztatásának helye szerinti tagállamban már megfizetett, és amely befizetésekért cserében Magyarországon ténylegesen semmiféle munkaerő-piaci szolgáltatást nem kaphat. Az ügyben eljáró Pest Megyei Bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy összhangban van-e a letelepedés szabadságának az elvével a magyar jog azon rendelkezése, amely alapján egy magyar cégnek akkor is meg kell fizetnie a szakképzési hozzájárulást, ha külföldi fióktelepén foglalkoztat munkavállalókat, és az ottani foglalkoztatás után az adó- és járulékfizetési kötelezettségnek a fióktelep szerinti országban tesz eleget.

Az ügyben a tárgyalás 2009. február 18-án volt.

A következő eljárási cselekmény a főtanácsnoki indítvány ismertetése lesz, aminek időpontját azonban még nem tűzték ki.

C-137/08 VB Pénzügyi Lízing / Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság / 2008. április 7. / Fogyasztóvédelem

A fogyasztókkal szerződő cégek előszeretettel tesznek bele olyan feltételt a szerződésbe, amely szerint a szerződésből eredő jogvita esetén a jogvitára kizárólagosan illetékes bíróság – az általános, az alperes lakóhelyét követő illetékességi szabálytól eltérően – a cég székhelye szerint illetékes vagy ahhoz közel található bíróság lesz. Így sokszor az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő vidéki kisfogyasztók arra kényszerülnek, hogy a díjhátralékból eredő jogvitájukat Budapesten vagy a főváros környéki városokban (ahol többnyire a szolgáltatók székhelye van) rendezzék. Jelen ügyben is erről van szó, és a magyar bíróság többek között azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy milyen esetekben kell tisztességtelennek – és így semmisnek –minősíteni a fogyasztói szerződésekben alkalmazott, a fogyasztóval egyedileg meg nem tárgyalt azon illetékességi kikötéséket, amelyek a szerződésből eredő jogvita esetére az eladó vagy szolgáltató székhelyéhez igazítják az eljáró bíróság illetékességét.

Az ügy lényegi kérdése szinte teljes egészében megegyezik a C-243/08 Pannon GSM ügyben felmerült problémával, amely ügyben az Európai Bíróság 2009. június 4-én hozott ítéletet (lásd az ítéletről kiadott sajtóközleményt). Ezen ügy azonban még folyamatban van, mivel az ügyet utaló bíró egy olyan kérdést is feltett a luxembourgi taláros testületnek, amelyről a Pannon ügyben nem volt szó.


C-138/08 Hochtief és Linde-Kca-Dresden / Fővárosi Ítélőtábla / 2008. április 7. / Közbeszerzés

Ezen ügyben a Fővárosi Ítélőtábla többek között azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a közösségi közbeszerzési jog megköveteli-e azt, hogy hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás esetén, a szerződések odaítélési szakaszában, minimum három alkalmas jelentkező továbbra is versenyben legyen. A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás egyébként két szakaszból, egy részvételi szakaszból és egy odaítélési szakaszból áll. A hirdetmény közzétételével megnyitott részvételi szakaszban az érdeklődő cégek benyújtják jelentkezésüket, és közülük az ajánlatkérő kiválasztja azokat, amelyeknek konkrét ajánlattételi felhívást tesz. A jelen ügyben felmerült kérdés tehát az, hogy az ajánlatkérő a közösségi közbeszerzési jog értelmében köteles-e legalább három jelentkezőnek ajánlattételi felhívást tenni, illetve, hogy amennyiben nincs legalább három alkalmas jelentkező, úgy az ajánlatkérő köteles-e a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánítani.

Az ügyben a tárgyalás 2009. március 12-én volt.

A következő eljárási cselekmény az ítélethirdetés lesz, aminek időpontját azonban még nem tűzték ki.

C-25/09 Sió-Eckes / Fővárosi Bíróság / 2009. január 19. / Belső piac

A Sió-Eckes Kft. a közösségi zöldség-gyümölcs feldolgozóipari támogatási rendszerben jóváhagyott feldolgozóként, támogatott feldolgozói szerződés alapján vásárolt fel őszibarackot, amelyből őszibarack velőt állított elő. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Központi Szerve egy a vállalkozásnál lefolytatott ellenőrzés eredményeként megállapította, hogy a cég nem volt jogosult a feldolgozóipari támogatásra, mivel az a hatóság álláspontja szerint a közösségi jogszabályok alapján csak akkor járt volna, ha a feldolgozott gyümölcsből egész vagy darabolt, tartósított őszibarackot állítottak volna elő. Márpedig a Sió-Eckes által előállított termék nem darabolt, hanem mechanikai úton finoman passzírozott. A cég a Fővárosi Bíróság előtt vitatja a hatóság álláspontját, az ügyben eljáró bíró pedig azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy az őszibarack velő előállítója a feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek támogatásáról szóló közösségi jogszabályok alapján jogosult-e feldolgozóipari támogatásra.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz (ha az érintettek kérik vagy a Bíróság azt szükségesnek tartja), melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.

C-31/09 Bolbol / Fővárosi Bíróság / 2009. január 26. / Menekültügy

B. N. palesztin nő férjével együtt 2007 januárjában vízummal érkezett a Gázai övezetből Magyarországra, ahol tartózkodási engedélyt kért és kapott a magyar idegenrendészeti hatóságtól. Mivel a Fatah és a Hamasz közötti összecsapások miatt tartózkodási engedélyének meg nem hosszabbítása esetén sem szeretett volna visszatérni a Gázai övezetbe, ezért 2007 júniusában menedékkérelmet terjesztett elő. E kérelmet a magyar menekültügyi hatóság elutasította arra hivatkozva, hogy a kérelmező a menekültekről szóló Genfi Egyezmény alapján nem tekinthető menekültnek. A magyar hatóság ugyanakkor megállapította, hogy a kérelmező az emberi jogait súlyosan sértő bánásmódnak lenne kitéve a Gázai övezetben, ezért tekintetében kiutasítási tilalmat rendelt el. A kérelmező szerint azonban a Genfi Egyezménynek a palesztin menekültekre vonatkozó különös rendelkezései értelmében őt, mint az UNRWA (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East) működési területén kívül tartózkodó palesztint automatikusan megilleti a menekültként való elismerés joga. A jogvitában eljáró Fővárosi Bíróság lényegében arra vár választ az Európai Bíróságtól, hogy a Genfi Egyezmény rendelkezéseinek az Európai Unióban történő egységes alkalmazása céljából elfogadott közösségi menekültügyi irányelv alapján az érintett palesztin kérelmező jogosult-e menekültként való elismerésre vagy az irányelv szerinti más védelemre.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz (ha az érintettek kérik vagy a Bíróság azt szükségesnek tartja), melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.


C-108/09 Ker-Optika / Baranya Megyei Bíróság / 2009. március 23. / Áruk szabad mozgása

A Baranya Megyei Bíróság arról kérdezi az Európai Bíróságot, hogy ellentétes-e az áruk szabad mozgásának elvével az a magyar jogszabály, amely nem teszi lehetővé a kontaktlencse Interneten keresztül történő forgalmazását.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz (ha az érintettek kérik vagy a Bíróság azt szükségesnek tartja), melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.


C-133/09 Uzonyi / Fővárosi Bíróság / 2009. április 8. / Mezőgazdaság

A közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerekről szóló közösségi rendeletet végrehajtó FVM rendelet 2007. július 15-ig hatályos rendelkezései alapján csak annak a cukorrépa-termelőnek járt elkülönített cukortámogatás, aki saját maga szállította be feldolgozásra a cukorrépát. E szabályozás kizárta a támogatásból azokat a mezőgazdasági termelőket, akik nem közvetlenül szerződtek a cukorgyárral, hanem integrátorral kötöttek termeltetési szerződést, aki az általa integrált termelők területei után rendelkezett szállítási joggal. A jelen ügyben a termesztett cukorrépáját integrátor útján beszállító termelő 2006 folyamán elkülönített cukortámogatási kérelmet nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Kérelmét azonban elutasították, mivel répaszállítási joggal maga nem, csak integrátora rendelkezett. A jogvita a Fővárosi Bíróság elé került, amely azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a közösségi rendelet 2006. december 31-ig hatályban volt azon rendelkezéséből, amely szerint a „támogatás megítéléséről tárgyilagos és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján döntenek”, következik-e, hogy a támogatásra való jogosultság szempontjából nem lehetett volna különbséget tenni a termelők között aszerint, hogy saját maguk vagy integrátor útján szállították be a cukorrépát feldolgozásra.

Az ügyben jelenleg az írásbeli eljárás van folyamatban.

C-143/09 Pannon GSM / Fővárosi Bíróság / 2009. április 23. / Távközlés

A távközlési piacon az egyetemes szolgáltatók (pl. Magyar Telekom) biztosítják, hogy a távközlési alapszolgáltatások az ország egész területén, megfizethető áron elérhetőek legyenek. Az ilyen szolgáltatásokat az egyetemes szolgáltatók sok esetben a normál piaci árnál alacsonyabb áron nyújtják, amiből így veszteségeik keletkeznek. E veszteségek kompenzálására hozták létre az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Támogatási Kasszát, amelybe a piaci alapon tevékenykedő szolgáltatók teljesítenek befizetéseket. A Nemzeti Hírközlési Hatóság 2004 decemberében kelt határozatában egy az egyetemes szolgáltatási irányelvvel még nem harmonizált magyar jogszabály alapján állapította meg a Pannon GSM által a 2003-as év tekintetében a Kasszába befizetendő hozzájárulások összegét. A Pannon GSM azt állítja, hogy a befizetendő összeget már az egyetemes szolgáltatási irányelv rendelkezései alapján kellett volna meghatározni. A jogvitában eljáró Fővárosi Bíróság elsősorban azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a Pannon GSM fizetési kötelezettségének megállapításakor alkalmazni kellett volna-e az irányelv szabályait, illetve, hogy milyen összegű támogatásra tarthatnak igényt az egyetemes szolgáltatók.

C-205/09 Eredics / Szombathelyi Városi Bíróság / 2009. június 8. / Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés

Egy uniós támogatások nem megfelelő felhasználása miatt indított büntetőügyben fordult a Szombathelyi Városi Bíróság az Európai Bírósághoz. A magyar bíróság arra vár választ, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét célzó közvetítői eljárás (amelyet a sértett jogállásáról szóló tanácsi kerethatározatnak megfelelően a magyar büntetőeljárási törvény (Be.) is alkalmazni enged bizonyos bűncselekményeknél) akkor is alkalmazható-e, ha a bűncselekmény sértettje – mint a jelen ügyben is – jogi személy vagy ilyen eljárásnak kizárólag természetes személy sértett esetén lehet helye. Emellett azt is tudni szeretné a magyar bíró, hogy összhangban van-e az említett kerethatározattal a Be. azon rendelkezése, amelynek értelmében a jelen ügy tárgyát is képező, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekmény esetén nincs helye közvetítői eljárásnak, míg az e cselekménnyel több tényállási jellemzőjében is megegyező csalás esetén alkalmazható ez az eljárás. Amennyiben ugyanis a jelen ügyben leírt elkövetési magatartás (jogtalan haszonszerzési céllal más pénzének elvonása) sértettje végső soron nem az Európai Közösségek, hanem egy magyar személy lenne, úgy csalásról beszélhetnénk, amely bűncselekménynél az elkövető eredményes közvetítői eljárás estén adott esetben nem büntethető.

Az ügyben jelenleg az írásbeli eljárás van folyamatban.

Közvetlen keresetek (ügyszám és peres felek neve, beérkezés dátuma, téma)

C-530/08 Bizottság kontra Magyarország / 2008. december 2. / Személyek szabad mozgása

Az Európai Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, mivel álláspontja szerint hazánk nem ültette át határidőre a nemzeti jogába a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelv rendelkezéseit.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz (ha az érintettek kérik vagy a Bíróság azt szükségesnek tartja), melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.


C-253/09 Bizottság kontra Magyarország
/ 2009. július 8. / Uniós alapszabadságok

Magyarországon lakástulajdon vásárlásakor a vevőnek, ha egy másik lakástulajdonát bizonyos időszakon belül eladja, az illetéket nem a vásárolt lakástulajdon teljes értéke, hanem a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének különbözete után kell megfizetnie, de csak abban az esetben, ha az eladott ingatlan Magyarország terültén fekszik. A levonás tehát nem alkalmazható, ha az eladott ingatlan az EU valamely más tagállamában található.

A Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást hazánkkal szemben, mivel álláspontja szerint a fent említett magyarországi szabályozás nincs összhangban a közösségi joggal.

Az ügyben jelenleg az írásbeli eljárás van folyamatban.


C-535/07 Bizottság kontra Ausztria / 2007. november 30. / Környezet és fogyasztók

A Bizottság azért indított kereset Ausztria ellen, mivel álláspontja szerint nyugati szomszédunk nem tett teljes mértékben eleget a közösségi természetvédelmi szabályoknak. A Bizottság többek között a Hanság osztrák része különleges védelmi területként való kijelölésének elmaradását kifogásolja. A különleges védelmi területként való kijelölés egyes madárfajták (nagy túzok, hamvas rétihéja és réti fülesbagoly) védelme érdekében szükséges, mivel a Bizottság álláspontja szerint e fajták védelmének és zavartalan fennmaradásának biztosítására Burgenland tartomány e része ideális élőhelyet nyújt.

Az ügyben a tárgyalás 2009. július 9-én volt.

A következő eljárási cselekmény a főtanácsnoki indítvány kihirdetése lesz, aminek időpontját azonban még nem tűzték ki.

ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG

Közvetlen keresetek (ügyszám és peres felek neve, beérkezés dátuma, téma)

T-221/07 Magyarország kontra Bizottság / 2007. június 26. / Környezet és fogyasztók

Ezen ügyben Magyarország az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti kiosztási tervről szóló bizottsági határozatot támadja az Elsőfokú Bíróság előtt. A Bizottság ugyanis csökkentette a kibocsátási egységek nemzeti kiosztási tervében Magyarország által a 2008-2012-es időszakra javasolt széndioxid-kibocsátási határértékeket. E határértékeknek azért van fontos szerepük, mivel a tagállamok ezek keretein belül oszthatják ki a területükön működő egyes gazdasági szereplők között az említett időszakban az e gazdasági szereplők által kibocsátható széndioxid-mennyiséget. Hasonló okok miatt Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia is beperelte a Bizottságot.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz, melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.

T-80/06 Budapesti Erőmű kontra Bizottság / 2006. március 3. / Állami támogatások

A magyar energiaszektor privatizációja során a továbbra is állami tulajdonban maradó Magyar Villamos Művek és az energiatermelők hosszú távú energiavásárlási megállapodásokat kötöttek, amelyek alapján az MVM hosszú távú, fix áru energiavásárlást garantál a frissen privatizált termelőknek, míg azok a stabil energiaellátást biztosítják. A Bizottság szerint az energiavásárlási megállapodások állami támogatást tartalmaznak (túl kedvezőek az erőműveknek), ezért hivatalos vizsgálati eljárást indított több energiatermelővel szemben, melyek közül a Budapesti Erőmű az Elsőfokú Bíróság előtt támadja a Bizottságnak az említett vizsgálati eljárást megindító határozatát.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz, melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.

T-57/07 E.ON Ruhrgas és E.ON Földgáz Trade kontra Bizottság / 2007. február 26. / Verseny

A Bizottság – a versenytársak védelme érdekében – csak úgy egyezett bele a MOL Földgázellátó Rt. és a MOL Földgáztároló Rt. az E.ON általi megszerzésébe, hogy a cég 2006 és 2013 között egy ún. gáz-rendelkezésrebocsátási programot hajt végre a magyar energiapiacon. Ennek keretében nagykereskedői minőségében gázkvótákat értékesít éves aukciós eljárás útján a többi piaci szereplő részére, melynek során a kikiáltási ár azon árnak a 95%-a, amelyen az E.ON a saját szállítóitól beszerzi a gázt. Az aukciós rendszerre azért van szükség, hogy biztosítva legyen a többi, a gázt korábban a MOL-tól beszerző piaci szereplő gázellátása és a megváltozott versenyfeltételekhez való alkalmazkodásának lehetősége. A korábbi monopolisztikus nagykereskedő, a MOL Földgázellátó Rt. által a főleg orosz szállítópartnerekkel kialkudott hosszú távú szállítási megállapodások ugyanis most az E.ON-ra szállnak át. Az E.ON-nak a beszerzési áron aluli kikiáltási árból adódó vesztesége a Bizottsággal való megállapodás értelmében nem haladhatja meg a 26 millió eurót. Az E.ON és a Bizottság között azonban nézeteltérés van abban, hogy a 26 millió euró elérésének meghatározásakor a veszteségekből levonandók-e az E.ON által elért esetleges aukciós nyereségek. A Bizottság szerint igen, az E.ON a Bizottságnak az ezt megállapító határozatát támadja.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz, melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.

Pannon Hőerőmű (T-352/08), Csepeli Áramtermelő (T-370/08), AES-Tisza Erőmű (T-468/08), Dunamenti Erőmű (T-179/09) és Budapesti Erőmű (T-182/09) kontra Bizottság / 2008. augusztus 25., 2008. szeptember 5., 2008. október 21., 2009. április 28. és 2009. május 4. / Állami támogatások

A Pannon Hőerőmű, a Csepeli Áramtermelő, az AES-Tisza Erőmű, a Dunamenti Erőmű és a Budapesti Erőmű indítottak kereseteket az Elsőfokú Bíróság előtt a Bizottságnak a Magyarország által a hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodások keretében nyújtott állami támogatásról szóló határozata megsemmisítése érdekében. A Bizottság e határozatában megállapította, hogy az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek és a hazai villamosenergia-termelők között kötött hosszú távú és garantált felvásárlási árat biztosító villamosenergia-vásárlási megállapodások a termelők javára a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást tartalmaznak. A Bizottság ezért elrendelte, hogy Magyarország szüntesse meg az említett állami támogatás nyújtását, és hogy a jogtalanul kifizetett támogatást fizettesse vissza a termelőkkel.

Ezen ügyekben jelenleg az írásbeli eljárás van folyamatban.

T-411/08 Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület kontra Bizottság / 2008. szeptember 30. / Verseny

Az RTL és a Music Choice nevű angol internetes zeneszolgáltató panaszt intéztek a Bizottsághoz a Szerzői Jogvédői Társaságok Nemzetközi Szövetsége és annak nemzeti tagszövetségei által folytatott és elsősorban az EU-n belüli piac nemzeti határokon alapuló felosztásában megnyilvánuló versenykorlátozó magatartás miatt. 2008 júliusában meghozott határozatában (lásd a Bizottság sajtóközleményét) a Bizottság megállapította, hogy 24 nemzeti szerzői jogvédői társaság (köztük az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) megsértették a közösségi versenyszabályokat, mivel az a jelenlegi gyakorlatuk, amely szerint a több tagállamot érintő és szerzői joggal védett művek bemutatását is magában foglaló (interneten, kábelen vagy műholdon keresztüli) műsorszolgáltatást végző vállalkozásoknak minden egyes tagállam nemzeti szerzői jogvédő társaságától engedélyt kell kapniuk, a közös piac nemzeti határokon alapuló felosztásának tilalmába ütközik, és hátrányos mind a szerzők, mind pedig a műsorszolgáltatók számára. A Bizottság határozatában megtiltotta az érintett szerzői jogvédői társaságoknak az összehangolt versenykorlátozó magatartás folytatását, de versenybírság kiszabását nem látta szükségesnek. A Bizottság e határozatát támadta meg az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az Elsőfokú Bíróságon, hatáskör hiányára, lényeges eljárási szabályok és az EK-Szerződés megsértésére, valamint hatáskörrel való visszaélésre hivatkozva. Hasonló keresetet nyújtott be számos más EU-tagállam szerzői jogvédő szervezete is.

Az ügyben jelenleg az írásbeli eljárás van folyamatban.

T-423/08 Inter-Nett 2000 kft kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal / 2008. szeptember 27. / Közösségi védjegyek

A zöldség és gyümölcskonzervek forgalmazásával foglalkozó Inter-Nett 2000 kft a HUNAGRO ábrás védjegy közösségi védjegyként való bejegyzését kérte az alicantei székhelyű Belső Piaci Harmonizációs Hivataltól (OHIM), többek között, tartósított, szárított és főzött gyümölcsök és zöldségek, zselék, lekvárok, dzsemek és kompótok tekintetében. A bejegyzési eljárás során egy spanyol cég felszólalt a bejegyezni kívánt elnevezés ellen, arra hivatkozva, hogy a kért regisztráció sértené a részére már korábban, mezőgazdasági termékek vonatkozásában, bejegyzett UNIAGRO közösségi védjegy kizárólagos használatának jogát, mivel a két érintett elnevezés összetéveszthető. AZ OHIM helyt adott a felszólalásnak és az említett termékek tekintetében elutasította az Inter-Nett védjegybejegyzési kérelmét. A magyar cég az OHIM e határozatát támadja az Elsőfokú Bíróság előtt, arra hivatkozva, hogy a friss gyümölcsöket és zöldségeket forgalmazó spanyol cég termékeit a fogyasztó még egymáshoz hasonló védjegyek együttes létezése esetén is meg tudja különböztetni az általa forgalmazott zöldség és gyümölcskonzervektől. Emellett a magyar vállalkozás megemlíti, hogy az OHIM nem vette kellően figyelembe a „HUNAGRO” elnevezésben bennefoglalt „HUN” megjelölés megkülönböztető jellegét, amely egyrészt az áru magyarországi származására, másrészt pedig a magyar mezőgazdasági termékekkel rendszerint együtt járó kiváló minőségre utal. Érvelése szerint tehát a megjelölés használata nemhogy nem tévesztené meg a fogyasztókat, de azok számára éppenhogy tájékoztatást adna a termék magyar eredetéről.

A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz, melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.