Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete szerint nem zárja ki a magyar nyelv használatát az országában az államnyelvről elfogadott törvény.

A nagykövet így válaszolt Babák Mihálynak, a szlovák nemzetiségek által is lakott Szarvas város polgármesterének arra a korábbi levelére, amelyben azt írta a nagykövetnek, hogy szerinte az új szlovák nyelvtörvény gyakorlatilag kizárja a magyar nyelv használatát Szlovákiában.

A szlovák nagykövet levelében azt írta: a szeptember 1-jével hatályba lépő törvény értelmében országában továbbra is “szabadon lehet használni a magyar nyelvet”. A nagykövet szerint “semmilyen esetben sem lesz korlátozva az anyanyelv használata a magánszférában és a szlovák szabályok továbbra is garantálni fogják a magyar nyelv használatát a vegyes lakosságú területeken”.

A nagykövet a továbbiakban hangsúlyozta: A magyar nyelv használata a bíróságokon továbbra is lehetséges lesz az állam költségén. A vegyes lakosságú területeken meglévő feliratok továbbra is, úgy, mint az elmúlt 15 évben, kétnyelvűek lesznek. Közölte azt is, hogy a városi és a községi képviselő-testületeknek továbbra is módjukban áll, hogy magyar nyelven tárgyaljanak, ha ebben a képviselők megegyeznek. Ha viszont nem egyeznének meg, a magyar képviselő használhatja anyanyelvét, miközben a tolmácsolást a város, illetve a község biztosítja – tette hozzá.

Peter Weiss kitért arra is, hogy – mint írta – zavartalanul folytatódik a kisebbségi oktatás, az óvodáktól kezdve egészen a Selye egyetemig, amely “Magyarországon kívül az egyetlen államilag támogatott magyar egyetem”. Mint megjegyezte, a Selye János Egyetemen ebben az évben 480 új végzős hallgató – “egyben a szlovákiai magyar értelmiség új tagja” – vehette át diplomáját.

Peter Weiss levele végén arra kérte Szarvas város polgármesterét, “(…)segítsen meggyőzni és megnyugtatni magyar polgártársait arról, hogy az államnyelvről szóló törvény módosításának nem célja, hogy büntesse, vagy megtiltsa a magyar nyelv használatát Szlovákiában”.

“A célja az, hogy az interetnikus megbékéléshez történő hozzájárulás érdekében (…) biztosítsa a kétnyelvűséget a hivatalos és a nyilvános érintkezésben” – írta egyebek mellett a szlovák nagykövet.