Több száz személyt foglalkoztat a rendőrség nyugdíjuk folyósítása mellett, néhányan akár bruttó négyszázezer forintot is kapnak – olvasható a Népszabadság Online oldalán.

A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint a rendőrség állományában jelenleg 540 olyan személy van, aki nyugdíjat és fizetést is felvesz. (A rendőrség állománya több mint 43 ezer.)

Az ORFK-tól kapott tájékoztatás szerint a nyugdíj mellett foglalkoztatottak több mint egyharmadát fizikai munkakörben alkalmazzák (például: gondnokként, raktárosként, kazánfűtőként, szakmunkáskéntés takarítóként). Ők korábban is ezt a munkát végezték, kisebb részben hivatásos állományúként, nagyobb részben közalkalmazottként. Javadalmazásuk a rájuk irányadó közalkalmazotti jogviszony, a képzettség és a besorolás alapján, átlagosan száz-százötvenezer forint.

A másik, nagyobb csoport alkalmazása az úgynevezett “civilesített” munkakörökhöz kapcsolódik (ilyen a gazdasági, humán, kiképzési, jogi, tájékoztatási terület), ahol szükséges a rendőriszakismeret, de a civil státusokra csak közalkalmazotti, illetve köztisztviselői munkakörbe lehet kinevezni munkaerőt, ezért itt elkerülhetetlen volt a területen dolgozók visszafoglalkoztatása. Ők átlagosan 150-200 ezer forintot keresnek – a nyugdíjukon felül.

A legkisebb csoportba 25-30-an tartoznak. Jellemzően vezetői beosztásban dolgoznak, az előzőekben említett funkcionális területeken, s átlagosan 200-400 ezer forintos fizetést kapnak, szintén a korábban megállapított, magas nyugdíjuk mellett. Az említett összegek bruttó illetmények.

A napilap emlékeztet arra, hogy jövőre lép életbe az a törvénymódosítás, amely szerint a nyugdíj melletti jövedelemszerzés a minimálbérig terjedhet.