Ma lép hatályba a sokat vitatott “csendrendelet” a fővárosi VI. kerületében; a terézvárosi szabály értelmében este 10 és reggel 6 óra között nem tarthatnak nyitva a kerületi szórakozóhelyek.

A szabályozás a szállodákra és benzinkutakra nem érvényes, minden más üzlet, vendéglátóegység és szórakozóhely csak este 10 óráig tarthat nyitva, illetve a megfelelő engedélyek beszerzése után a nyitvatartási idő bizonyos mértékig meghosszabbítható.

Az üzletek a lakók legalább kétharmadának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak, de szeszes italt – az előzőleg megalkotott szeszrendelet értelmében – nem forgalmazhatnak ez idő alatt. A vendéglők és a szórakozóhelyek pedig – a hozzájárulás megszerzése után – legfeljebb éjjel 1 óráig lehetnek nyitva.

A rendelet ellen több szervezet tiltakozott. A Főpolgármesteri Kabinet – közlése szerint – aggodalommal figyeli a szigorú korlátozást, Budapest városarculati tanácsnoka pedig annak felülvizsgálatát kérte. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara sem támogatja a határozatot, amelyről előzetesen nem egyeztetettek a kerületi illetékesek a szakmai szervezettel. Az ügyben civil szervezetek az Alkotmánybírósághoz is fordultak.

A Terézvárosi Önkormányzat a “csendrendelettel” kapcsolatos egyeztetés után, július 29-i közleményében tájékoztatott arról: a testület a szeptember 10-i üléséig terjedő időszakban megoldást talál arra, hogy a rendelet végrehajtása milyen módon halasztható el az egyeztetett változat elfogadásáig. Az érdekvédő szervezetek szeptember 15-éig tehetnek javaslatot a módosításra.

A Broadway Egyesület kedd este tíz órára szervezett rendezvényén azt kívánják bemutatni, milyen képet mutatna a korábban ekkor nyüzsgő Liszt Ferenc tér, ha be kellene tartani ezt a szabályt, több ezer embert akadályozva meg abban, hogy itt töltsék este szabadidejüket.