Az EU előbbre hozta szokásos informális értekezletét

2001.09.19. Dunántúl.hu

Az EU vezetői eredetileg október 19-én, a belgiumi Gent városában találkoztak volna szokásos informális értekezletükön, de az Egyesült Államok ellen múlt kedden elkövetett terrorcselekmények miatt az Európai Unió pénteken rendkívüli csúcstalálkozót tart.

Pénteken rendkívüli tanácskozásra ülnek össze az uniós kormány- és államfők Belgiumban, hogy megvitassák a terrorizmus elleni lépéseket és az USA-nak nyújtandó segítséget. Erre azért is van haladéktalanul szükség, mert több tagállam úgy vélte, hogy az október 19-i értekezletig túl sokat kellene várni, miközben az USA már konkrét lépésekre készül, amelyekre az európai országoknak is koordináltan kell tudni reagálniuk. Az EU külügy- és közlekedési miniszterei már találkoztak a héten és kifejezték politikai szolidaritásukat az Egyesült Államokkal, valamint megállapodtak, hogy különleges biztonsági intézkedéseket fognak bevezetni a tömegközlekedés, különösen a repülés, valamint a középületek védelme érdekében.

Tegnap négy EU-ország terroristahálózatok felszámolásával foglalkozó vizsgálóbírói találkoztak Brüsszelben, hogy összevessék nyomozásaik eredményeit és azonosítsák az országhatárokon átnyúló terroristaszálakat. A belga, holland, francia és német vizsgálóbírók szerint ezek a csoportok nem feltétlenül álltak kapcsolatban a múlt keddi amerikai terrorista támadássorozattal, de Oszama bin Laden hálózatához tartozhatnak. Brüsszelben múlt csütörtökön letartóztattak négy gyanúsítottat, akik közül másnap két észak-afrikai ellen vádat emeltek.