Jogszerűbb tartalom, emelkedő színvonal? - Önkorlátozást vállalt a kibeszélőshow-kra mindkét országos kereskedelmi televízió

2009.09.10. MTI

Önkorlátozást vállalt délutáni kibeszélőshow-jára mindkét országos kereskedelmi televízió - tájékoztatott az RTL Klub és a TV2 szerdán.

A jövőben mellőzik a stúdióban kitörő "nyílt színi" verekedések bemutatását. A durva káromkodásokat felismerhetetlenné teszik, kiskorúakat súlyosan negatív kontextusban még törvényes képviselőjük hozzájárulása esetén sem szerepeltetnek. Még ebben a hónapban belső szabályaik közé illesztik a német magán-tévétársaságoknak a nappali talkshow műsorokra vonatkozó önkéntes magatartási alapelveit - tudatta mindkét csatorna.

Mindkét közlemény utal arra, hogy a két társaság még a nyáron egyeztetést kezdett az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) e műsortípussal kapcsolatban, miután "2009. tavaszán a televíziók közötti élesedő nézettségi verseny hatására a délutáni talkshow-k tartalma és az azokban alkalmazott megvalósítási módok jelentősen megváltoztak. Ez a változás az ORTT szerint és a műsorszolgáltatók szerint sem kívánatos, noha nézettségi szempontból indokolható volt".

Az ilyen helyzeteket – mint azt a korábbi nemzetközi példák is mutatják – egy demokratikus médiarendszer akkor tudja hatékonyan és mindenki számára megnyugtatóan kezelni, ha az érintett piaci szereplők lefektetik azokat a közös szabályokat, amelyeket a jövőben betartanak annak érdekében, hogy a köztük folyó piaci-nézettségi verseny ne legyen káros hatással műsoraik és - jelentős nézettségüknél fogva – az egész magyar televíziózás színvonalára - áll mindkét közleményben.

Az RTL Klub közleménye azt is tartalmazza: a társaság felkéri az ORTT-t, hogy mérlegelje a rá ilyen műsor miatt kirótt 12 órás adásfelfüggesztésről szóló határozat megváltoztatását, "különös tekintettel arra a tényre, hogy az ORTT a Testülettel folyatott konzultáció során a kivételesen súlyos szankció alkalmazását éppen azzal indokolta, hogy arra szeretné ösztökélni a műsorszolgáltatókat, hogy változtassanak a szóban forgó műsorok készítésének napi gyakorlatán".

Szerdán egyeztetett a két társaság az ORTT-vel, amely korábban mindkét társaságra szokatlanul súlyos, fél-félnapos képernyő-elsötétítést szabott ki a kibeszélőshow műsorokban elkövetett médiatörvény-sértés miatt. Az MTI szeptember eleji információja szerint a napirenden szereplő előterjesztésekben összesítve további többnapos elsötétítés, illetve több tízmilliós kötbér kiszabása szerepel.

  • kapcsolódó anyagok
MÉDIAJOG
ORTT