Alkotmánybírósághoz fordult az MSZP a köztisztviselői törvény miatt

2001.09.20. MTI

Két szocialista képviselő az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult a köztisztviselők jogállásáról szóló, július 1-jei hatállyal módosított törvénnyel kapcsolatban - hangzott el az MSZP országgyűlési frakciójának szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Gyárfás Ildikó és Vastagh Pál beadványában azt kéri, hogy a testület sürgősséggel és visszamenőleges hatállyal semmisítse meg a jogszabály vagyonnyilatkozatról és az illetmény megállapításáról szóló egyes rendelkezéseit. A szocialisták - Gyárfás Ildikó elmondása szerint - aggályosnak tartják, hogy azoknak is vagyonnyilatkozatot kell tenniük családtagjaikkal együtt, akik nem közszereplő politikusok, nem döntéshozó tisztségviselők, a közpénzek felhasználását döntően nem befolyásolják. Kifogásolják továbbá azt is, hogy szerintük a törvény hátrányosan különbözteti meg az illetmény-megállapításnál az önkormányzati köztisztviselőket az állami közigazgatásban dolgozókkal szemben.

A képviselő jelezte: míg az állami közigazgatásban dolgozók illetménykiegészítése határozatlan időre szól, alanyi jogon jár, költségvetési forrásból biztosított, és mértéke az alapilletmény legfeljebb 80 százalékáig terjedhet, addig az önkormányzati dolgozók számára alanyi jogon nem jár, csak egy évre adható, mértéke pedig 30 százalékig terjedhet. Hivatkozott arra, hogy az alkotmány minden állampolgár számára biztosítja a személyes adatok védelméhez való jogot, mint ahogy rögzíti az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó munkajogi elveket is. Úgy ítélte meg, hogy a köztisztviselők tízezreinek tömeges vagyonnyilatkozat-tételre kötelezése megalázó és félelmet keltő, nem áll arányban az elérendő céllal, a korrupció visszaszorításával.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG