Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszabadságnak adott interjújában, amelyet a lap pénteki száma közöl. Beszélt arról is, jó döntésnek tartja a vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát.

“Ha a költségvetést abból a szempontból nézzük, hogy a számok a helyükön vannak-e, akkor nincs probléma a 2010-es tervekkel. Ha viszont azt is vizsgáljuk, hogy ezek a számok beágyazhatók-e a társadalmi, gazdasági folyamatokba, megvan-e az összhang, akkor a költségvetés már kevésbé megnyugtató. Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat.”

Kovács Árpád a Népszabadság újságírójának kérdéseire válaszolva részletesen beszél az Állami Számvevőszék gazdálkodásával kapcsolatos nehézségekről.

“Mi tiszta helyzetet szeretnénk, azt, hogy ha a megtakarítás miatt most el kell venni ezt a pénzt, akkor először az erről rendelkező törvényt módosítsák, és ezt követően legyen döntés a pénz elvonásáról. Tavaly ugyanis megfordult a sorrend, igaz, végül a parlament megszavazta a külön juttatást. Azt a helyzetet szeretnénk elkerülni, hogy a forrást nem kapjuk meg, viszont nekünk ki kelljen fizetnünk ezt a pénzt. Ebben az esetben elképzelhető, hogy nekem, illetve az utódomnak munkaügyi perek tucatjaival kell majd szembenéznie.

Az interjúban szó esik többek között a költségvetési tanács szerepéről, az állami, önkormányzati cégvezetők fizetéseinek nyilvánosságra hozataláról, az Ász állami, önkormányzati cégekkel kapcsolatos ellenőrzési jogköréről, valaminta Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) működésével kapcsolatos problémákról, a vagyonkezelőről szóló törvény módosításának szükségességéről.

“Változásokra van szükség a vagyonkezelőről szóló törvényben, korrekcióra szorul a vagyongazdálkodási tanács és a kezelőszervezet együttműködése – utóbbinak szerintünk túl nagy ráhatása volt az ügyekre.”

Fölmerült, hogy az állami, önkormányzati cégekre is kiterjesszék az ÁSZ ellenőrzési jogkörét? Szóba került ez az elmúlt időszakban?

“Vannak javaslataink arra, hogy terjedjen ki az üvegzseb-törvény hatálya, mert – minden hibájával együtt – sok mindent megmutatna az állami vállalatokról. A láthatóság pedig ellenőrzést is jelent. Megfontolásra javasoltuk azt is, hogy legyenek rendezettebbek az ellenőrzési jogkörök. Az önkormányzati vállalatokhoz különböző ajtókon át ugyan most is be tudunk jutni (a BKV-hoz az oldalajtó a metró), de ezek nem tiszta helyzetek.”

A teljes interjú elolvasható a Népszabadság Online oldalán