Ritka helyzet

2009.09.18. MTI

Felmentette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön azt a nyírteleki férfit, akinek a házában két évvel ezelőtt a vízmelegítőből visszaáramló szén-monoxid miatt meghalt egy fiatal lány - közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára.

A vádlottat korábban ezért a vétségért 6 hónap - 1 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

Koszta János tájékoztatása szerint "ritka helyzet állt elő" csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla tárgyalásán: mind a védelem, mind a vádat képviselő ügyész a vádlott felmentését indítványozta, aminek a táblabíróság helyt adott és felmentette a férfit a vád alól.

Az ítélőtábla gépészeti és áramlástani szakértőket hallgatott meg, akiknek a szakvéleménye is azt támasztotta alá: a vádlott nem felelős a házában 2007. március 23-án bekövetkezett tragédiáért, amely egy fiatal lány életét követelte.

Koszta János felidézte: a haláleset Nyírteleken egy családi ház fürdőszobájában felszerelt, nyílt rendszerű gáz-vízmelegítőben a tökéletlen égés okán felhalmozódott szén-monoxid belélegzése miatt történt. A szakértők szerint az akkori erős, viharos szél volt a legnagyobb befolyással a történtekre, ugyanis az égéstermék egy része a széllökések hatására teljes mértékben visszaáramlott a helyiségbe.

A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az első fokon eljáró bíróság ítéletét, s rögzítette: a vádlott nem bűnös a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében. Mivel mind a vád, mind a védelem képviselője tudomásul vette a felmentő ítéletet és nem kívánt jogorvoslattal élni, a döntés jogerős - közölte a sajtótitkár.

 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS