Méltatlansági eljárást kezdeményeztek három rendőr ellen

2009.09.24. MTI

Méltatlansági eljárást kezdeményezett három rendőrrel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), ám azt a Budapesti Nyomozó Ügyészség által folytatott büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztette - közölte a BRFK szerda este az MTI-vel.

Az érintett rendőrök addig továbbra is ellátják szolgálati feladataikat - tette hozzá közleményében a rendőrség, amely az ügyről egyéb információt nem közölt.


A Népszabadság szerdai számában arról írt, hogy egy terézvárosi rendőr alezredest és további három rendőrtisztet is gyanúsít az ügyészség a Centrum Parkoló Kft.-t érintő vesztegetési ügyben. Immár kilenc gyanúsítottja van a botránynak: a cégnél és a közterület-felügyeletnél pénzt adtak, illetve fogadtak el, így ösztönözve, hogy minél több autóra tegyenek kerékbilincset - olvasható a cikkben.


A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella a lapnak elmondta, hogy egy, már nyugdíjas kőbányai rendőr és három terézvárosi rendőrtiszt - szolgálati helyzetét kihasználva - rábírta arra Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet már előzetes letartóztatásban lévő volt vezetőjét: a VI. kerületben szabálytalanul parkoló gépkocsijaikra felszerelt kerékbilincset - a rögzítés költségeinek megfizetése nélkül - szereltesse le.


A terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, Farkas Kálmánt vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. A Budapesti Nyomozó Ügyészség szerint a férfi 2008-ban és 2009-ben minden hónap elején pénzt fogadott el azért, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset. A fel- és a leszereléshez közreműködő szervezetként a Centrum Parkoló Kft.-t vették igénybe.


Korábbi közlés szerint két esetben kerülhet sor méltatlansági eljárás megindítására: ha a rendőr szolgálaton kívül olyan magatartást tanúsít, amely összeegyeztethetetlen rendőri mivoltával, vagy ha bűncselekményt követ el.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYÉSZSÉG
RENDŐRSÉG