Miközben januártól több feladatot is a közjegyzők végeznek a bíróságok helyett, a hitelezések és az ingatlanügyletek visszaszorulásával drasztikusan lecsökkent ez irányú munkájuk, így már-már a csőd fenyegeti némelyik közjegyzői irodát – írta a Világgazdaság.

A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a közjegyzők ezért is szorgalmazzák a díjszabás módosítását. A változást az is indokolja, hogy az abban foglalt tarifák között olyanok is vannak, amelyeket több mint tíz éve rögzítettek.

A közjegyzők sokszorosan több előzetes bizonyítást végeztek január óta, mint a bíróságok tavaly. Készülnek a fizetési meghagyásos eljárásra, így mintegy 300 ezer üggyel tehermentesítik a bíróságokat.