Az Európai Bizottság új csoportmentességi rendeletet fogadott el, amely módosítja a vonalhajózási konzorciumok jelenlegi mentességét az EK-Szerződés versenykorlátozó kereskedelmi magatartások tilalma alól (81. cikk).

A 2010 áprilisában hatályát vesztő, jelenlegi konzorciumi csoportmentességi rendelet (823/2000/EK rendelet) lehetővé teszi a vonalhajózási társaságok számára, hogy teherszállítási szolgáltatás közös nyújtása céljából együttműködést alakítsanak ki (ún. konzorciumok). Az új rendelet további öt évre, 2015 áprilisáig meghosszabbítja az ilyen együttműködésre vonatkozó jelenlegi mentességet az új szabályozási és gazdasági környezeten belül. A változások különösen a következőket foglalják magukban: a piaci részesedési küszöbérték csökkentése, amely fölött a rendelet értelmében a vállalkozások nem részesülnek automatikus mentességben, valamint a mentesség hatályának valamennyi teherszállítási vonalhajózási szolgáltatásra való kiterjesztése.

Neelie Kroes versenypolitikai biztos a következőket mondta: „1995 óta a vonalhajózási társaságok közös szolgáltatások működtetése esetén feltételes mentességben részesültek a versenyszabályok alól. Ezt a mentességet a piaci változásokból adódóan felül kell vizsgálni. Alapos vizsgálat után a Bizottság úgy határozott, hogy módosítja és további öt évre meghosszabbítja a konzorciumokra vonatkozó csoportmentességi rendeletet. Biztos vagyok abban, hogy ez a rendelet megfelelő egyensúlyt teremt a vonalhajózási társaságok és a szállítási szolgáltatásokat igénybe vevők érdekei között.”

A konzorcium vonalhajózási társaságok közötti megállapodás tengeri teherszállítási szolgáltatások közös nyújtására. Az ilyen megállapodások általában lehetővé teszik a vonalhajózási társaságok számára, hogy ésszerűsítsék tevékenységeiket és méretnagyságból adódó megtakarításokat érjenek el. Amennyiben megfelelő a konzorciumok közötti verseny, az általuk nyújtott szállítási szolgáltatások igénybe vevői (így a feladók) általában részesednek az eredményesség és a szolgáltatás minőségének javulásából származó előnyökből. Az először 1995-ben elfogadott, majd ezt követően 2000-ben és 2005-ben megújított, konzorciumokra vonatkozó csoportmentességi rendelet (lásd IP/05/477 ) azokat a vonalhajózási konzorciumokat mentesíti, amelyek teljesítik a rendelet feltételeit.

Mind az új, mind a jelenlegi bizottsági csoportmentességi rendelet értelmében valamennyi olyan konzorcium-megállapodás (az árrögzítés kivételével), amelynek célja vonalhajózási szolgáltatás közös működtetése, mentesül az EK-Szerződés versenykorlátozó kereskedelmi magatartások tilalma alól (81. cikk), feltéve hogy teljesíti a rendeletben meghatározott feltételeket és kötelezettségeket.

Az új rendelet magában foglalja a vonalhajózási kartellre vonatkozó csoportmentességi rendelet 2006-os hatályon kívül helyezése (lásd IP/06/1249 ) miatt szükségesség vált módosításokat. Célja továbbá, hogy jobban érvényesítse a jelenlegi piaci gyakorlatot, és a konzorciumokra vonatkozó csoportmentességi rendeletet összhangba hozza a vállalkozások közötti horizontális együttműködésre vonatkozó többi csoportmentességi rendelettel. Az új rendelet alkalmazási körét valamennyi – konténeres vagy nem konténeres – teherszállítási vonalhajózási társaságra kiterjesztették. A jelenlegi piaci gyakorlat jobb érvényesülése érdekében felülvizsgálták a kivételt élvező tevékenységek listáját. A piaci részesedési küszöbértéket 35 %-ról 30 %-ra csökkentették, kiszámítási módszerét pedig pontosították. Végül a kilépési záradékot és a kötött ajánlati időszakokat – amennyiben egy tag ki akar lépni a konzorciumból – a jelenlegi piaci gyakorlat jobb érvényesülése érdekében meghosszabbították, viszont továbbra is biztosítják a fuvarozó rugalmasságát.

A Bizottság piacvizsgálata a konzorciumok és/vagy tagjaik közötti kapcsolati háló meglétét tárta fel. Az új rendelet pontosítja, hogy a Bizottság visszavonhatja a csoportmentesség által biztosított kedvezményt, amennyiben az ilyen kapcsolatok kedvezőtlen hatást gyakorolnak a versenyre.

Ha egy konzorcium nem teljesíti a rendelet feltételeit – például egy tagjának piaci részesedése túllépi a küszöbértéket –, ez nem azt jelenti, hogy az ilyen együttműködés automatikusan jogellenes, hanem hogy a feleknek egyéni alapon értékelniük kell a versenyszabályokkal való összeegyeztethetőségét.

A konzorciumokra vonatkozó csoportmentességi rendelet felülvizsgálata 2007-ben egy alapos piacvizsgálattal indult. A Bizottság 2008 őszén előzetes rendelettervezetről szóló konzultációkat folytatott az érdekelt harmadik felekkel (lásd IP/08/1566 ) .

Az új rendelet akkor lép hatályba, amikor a jelenlegi csoportmentességi rendelet 2010. április 25-én hatályát veszti, így elegendő időt biztosít a vonalhajózási ágazatnak arra, hogy megállapodásait a módosított szabályokhoz igazítsa.

További részletek: MEMO/09/420 .