A Bizottság úgy döntött, hogy felszólító levelet intéz a Magyar Köztársasághoz: ebben arra emlékezteti a magyar hatóságokat, hogy teljesíteniük kell a közösségi repülőterek földi kiszolgálási piacára való bejutásról szóló 96/67/EK irányelvben előírt kötelezettségeiket.

A Bizottság úgy véli, hogy az irányelv 11. cikkével ellentétesek a magyar hatóságok arra irányuló döntései, hogy kiválasztási eljárás lebonyolítása nélkül korlátozzák a budapesti nemzetközi repülőtéren a saját földi kiszolgálásuk ellátására jogosult szolgáltatók és légi fuvarozók számát. A Bizottság tehát úgy ítéli meg, hogy ezek a korlátozások nem bírnak jogilag kötelező erővel, és nem használhatók fel új szolgáltatók belépésének megnehezítésére vagy a repülőtéren már jelen lévő szolgáltatók kiszorítására. A Bizottság egyebek mellett azt állapította meg, hogy a közelmúltban megakadályozták a budapesti repülőtéren működő egyik legjelentősebb szolgáltató bejutását a piacra; a szolgáltatótól olyan szempontok alapján vonták meg az engedélyt, amelyek a jelenlegi ismeretek szerint a közösségi joggal és a vonatkozó nemzeti szabályozással egyaránt ellentétesnek tűnnek.

A magyar hatóságok két hónapon belül tehetnek észrevételt a felszólítással kapcsolatban, és kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a közösségi jognak érvényt szerezzenek a budapesti repülőtéren.