Nem indít magánvádas eljárást Nógrádi Zsolt ellen Szabó Iván. Az Antall-kormány volt pénzügyminisztere logikátlannak tartja az egykori olajtanú őt érintő vádját. Mint mondta, nem a kormányok támogatják a maffiát, hanem pont fordítva, az utóbbi akar ugyanis befolyást szerezni a hatalomban. Szabó úgy fogalmazott, látszik, hogy Nógrádit betanították, szerinte magától nem mondana ilyeneket, ám vádjából a volt pénzügyminiszter arra következtet, hogy az olajtanú azt sem tudja, hogy mi a különbség egy miniszter és egy bankár között. Lapunknak azt is elmondta: mivel Nógrádi többségükben olyan embereket támad, akik részt vettek az Antall-kormány idején a politikai közélet irányításában, nem elképzelhetetlen, hogy az MDF ellenségei közül kerültek ki Nógrádi felbujtói is.

A volt olajtanú által megnevezett másik politikus, Boross Péter – aki 1991-től Antall József haláláig belügyminiszter, majd kormányfő volt – szintén visszautasította Nógrádi Zsolt állításait. Szerinte egy befolyás alatt álló és a kritikai érzék hiányában szenvedő fiatalember mániákus hazugságai gyűltek össze megint. Nógrádi ezeket nem önmagától mondja. Feltehetően valakik irányítják, mert ilyen szemtelenül csak az mer valótlant állítani, akit bátorítanak.

A volt kormányfő a magyar parlamentarizmus legsötétebb időszakának tartja az olajbizottság működését, elnököstől, tanústól. Mint mondta, figyelmeztette a kisgazdapárt egyik akkori vezetőjét, hogy ez így nem lesz jó, mire ő azt válaszolta: a kisgazdapártnak nem rossz, hogy a korrupcióellenes harc élére állhat.

Nógrádit azért állították bíróság elé, mert – az ügyészség szerint – tavaly hamisan vádolta meg Pintér Sándort. Az Országgyűlés olajbizottságának egykori tanúja ugyanis azt állította, hogy a belügyminiszter neve kapcsolatba hozható az olajjal, illetve szervezett bűnözéssel összefüggő cselekmények elkövetésével. Nógrádi emellett megvádolta Lezsák Sándor országgyűlési képviselőt, Szabó Iván volt pénzügyminisztert és Boross Péter volt miniszterelnököt is.