A kormány a pénteki nap folyamán benyújtja a parlamentnek a szabálysértési törvény módosítását, amelynek célja az ügyek hatékonyabb felderítésének segítése és a sértett érdekeinek nyomatékos megjelenítése – közölte Drakovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter emlékeztetett: Bajnai Gordon kormányfő korábban 10 pontos közbiztonsági csomagot jelentett be annak érdekében, hogy az országban valóban rend és a biztonság legyen. Draskovics Tibor ennek eddigi eredményeit ismertette a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. A tízpontos csomag része a nyugdíjas rendőrök visszafoglalkoztatása, amelyre a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítása ad lehetőséget. Az erre vonatkozó javaslatot a pénteki nap folyamán nyújtotta be a kormány a parlamentnek. A nyugdíjas rendőröket elsősorban körzeti megbízottakként foglalkoztatnák.

Ugyancsak a tízpontos csomag eleme a szabálysértési törvény módosítása. A kis értékű, 20 ezer forintos értékhatár alatti vagyon elleni bűncselekmények esetében az Orbán-kormány idején, 1999-ben elfogadott szabályozás az elkövető lakhelye szerint illetékes jegyzőt jelölte ki az eljárás lefolytatására. Draskovics Tibor szerint az eddigi rendelkezések nem nyújtottak hatékony védelmet az állampolgároknak.

A kormány javaslata szerint a jövőben a cselekmény elkövetésének helye szerinti jegyző lesz az illetékes az eljárás lefolytatására. Hozzátette: az emberek nem csak a jegyzőnél, hanem a rendőrségnél is tehetnek bejelentést és a törvény elő fogja írni, hogy a rendőrnek meg kell vizsgálnia, van-e olyan azonnal végrehajtandó nyomozati cselekmény – valakinek a kikérdezése, nyomrögzítés, kocsi vagy lakás átkutatása – amellyel segítheti a felderítést. A rendőrség nem folytatja le a teljes nyomozást, erre kellő erőforrásai sincsenek Draskovics Tibor szerint, de ezekkel az úgynevezett azonnali cselekményekkel érdemben növelheti a rendőrség az eljárás eredményes lezárásának esélyét.

Új elem lesz az is, hogy a törvényjavaslat szerint a szabálysértési hatóság köteles megállapítani a kár összegét és kötelezni az elkövetőt annak megfizetésére. Ha a tettes nem fizet, a hatóság adók módjára behajtja azt, így juthat hozzá a sértett a kártérítéshez. Ezzel kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott: az a dolgunk, hogy mindenkinek védelmet adjunk, és ha ezt nem tudtuk sikerrel megtenni a megelőzésben, akkor a “reparálásban” tegyük meg.

A szabálysértési törvény módosításának további elemei közül kiemelte, hogy a meghatározott időn belül újabb vagyon elleni szabálysértést elkövetők, tehát a visszaesők esetében az egyes ügyek összeadódnak és a tettes bűncselekményért áll bíróság elé. Ugyancsak szigorít a javaslat azok büntetésén, akik például a gyermeküket, vagy más gyerekét veszik rá arra, hogy lopjanak.A miniszter azt mondta: a kormány tervei szerint a módosítások jövő januártól lépnének életbe.

A tízpontos csomag további elemei között a miniszter felsorolta, hogy 200-al több rendőr kezdte meg tanulmányait szeptembertől, és februártól újabb 200 tanulót keresztfélévben oktatnak. Hangsúlyozta: októbertől a gyakorlati képzés átalakításának eredményeként a másodéves hallgatók utcai szolgálatot teljesítenek, velük együtt országosan mintegy 1.000 rendőrrel lesz több az utcán.

Szólt a településőri programról is, amelynek fogadtatását tekintve – mint fogalmazott – a kezdeti értetlenség után lelkesedést és elszántságot lát az önkormányzatok részéről. Az első két hétben 286 önkormányzat jelentkezett a programra, 582 településőr foglalkoztatásához kértek támogatást. Közülük 92-őt közcélú foglalkoztatás keretében alkalmaznak, tehát nem segélyt kapnak, hanem dolgoznak. A miniszter kiemelte a polgárőrségnek eddig nyújtott 460 millió forintos, továbbá 150 gépjárművet tartalmazó támogatást és a jövő évben az ideihez képest másfélszer nagyobb mértékű, 760 millió forintos támogatást.

A térfigyelő kamerák számának hazai és uniós forrásból való növelésére vonatkozó programmal kapcsolatban azt mondta: annak célja a jelenlegi 1.500 kamera megduplázása. A miniszter szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázatra már szép számmal jelentkeztek az önkormányzatok. Hangsúlyozta: mindemellett a rendőrség is mintegy 500 millió forintos pályázatot írt ki a tulajdonában álló kamerarendszer fejlesztésére. Példaként említette, hogy Budapesten az aluljárókat is bekamerázzák ott, ahol ez indokolt a köztisztaság és a közbiztonság érdekében, továbbá a BKV kameráit is bekötik a rendőrséghez.

Ugyancsak a csomag egyik elemére utalva Draskovics Tibor azt mondta: a szélsőségesek elleni határozottabb fellépésért a Nemzeti Nyomozó Iroda az idei 200 millió forintos támogatás helyett jövőre 410 millió forintot kap, és 60-nal növelik a létszámát. Növelik a roma fiatalok rendőri pályára ösztönző támogatását, a toborzás már megkezdődött, az ösztöndíjasok számát 60-ról 300-ra emelik és eddig 30 fiatallal már szerződést is kötöttek.

A program elemeként a rendőrök számára a jövő hónaptól új képzést indítanak a konfliktusok – elsősorban az etnikai jellegűek – kezelésére és előkészítik annak a tanácsadói szolgálatnak a kialakítását is, amely új rendőri szolgáltatásként decemberben jelenik meg. Ezzel kapcsolatban azt mondta: magánszemélyeknek, vállalkozásoknak adnak majd tanácsokat bűnmegelőző, vagyonvédelmi kérdésekben.