Egyelőre marad a régi váz, melyre várhatóan ez év november első napján kerül rá a következő folt – a közúti közlekedés szabályairól szóló rendeletbe elsősorban gyalogosoknak és kerékpárosoknak kedvező szabályok kerülnek.

A változások oka már régóta adott: egyre több az autó az utakon, fellendült a városi kerékpározás; ezeket a jelenlegi szabályozás már nem tudja az igényeknek megfelelően kezelni. Rendezni kell a gyalogosok, kerékpárosok és autósok viszonyát az utakon.

A gyalogátkelőhelyek megközelítésének szabályai úgy módosulnak, hogy a gyalogátkelőhelyet a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. Ugyanakkor a szigorítás nem egyoldalú, a gyalogosok számára is óvatosabb magatartást ír elő: a gyalogosok a gyalogos-átkelőhelyen nem léphetnek váratlanul, közvetlenül a közeledő jármű elé. Vitára adhat okot az iskolabuszok kikerülésére vonatkozó tilalom. A tervezet szerint gyermekszállítás az iskolabusz elején és hátulján elhelyezett tábla az álló jármű környezetében kíséret nélküli gyermekek közlekedésére figyelmeztet. Az így megjelölt, az úttesten álló iskolabuszt – a gyermekek be-és kiszállásának időtartamában – kikerülni vagy az iskolabusz mellett elhaladni tilos.

A kerékpárosokat érintő legfontosabb változások közül ez egyik, hogy az autósoknak elsőbbséget kell adniuk kanyarodáskor részükre, miközben utóbbiaknak nem lesz kötelező minden esetben a kerékpárutat használni, amennyiben pedig az úttesten haladnak, a jelenlegi előírással szemben a jövőben nem kell szorosan az úttest szélén haladniuk.

A nyitott kerékpársáv megjelenése is további engedmény a bicikliseknek, mely szerint a járdákra festett kerékpárutakon nem akadályozhatják őket a gyalogosok.

A módosítások következtében a jövőben valószínűleg elterjednek az előretolt kerékpáros felállók is; a közlekedési lámpáknál várakozó gépkocsisor előtt egy felfestett vonalnál kell megállniuk a kerékpárral közlekedőknek.

Maga a kerékpár fogalma is megújul majd; a tervezet szerint akár négykerekű is lehet a bicikli, és két utas is szállítható rajta.

Átírták a megengedett maximális sebességet is; lakott területen kívül – sisak használata mellett – 50 km/óra, kerékpárúton 30 km/óra, gyalogos- és kerékpárúton 20 km/óra a megengedett csúcssebesség.

A kerékpárutakon abszolút elsőbbséget élveznek majd a biciklisek, a gyalogosok sem akadályozhatják őket, az autók pedig nem parkolhatnak oda.

A sok engedmény mellett marad néhány korábbi tilalom is; a biciklisek sem hajthatnak be szemből az egyirányú utcába.

További fontos változás például a megjelenő új táblák: lesz torlódást jelző piros háromszög, jele lesz azon szakaszoknak, ahol időnkét sebességet mérnek, és a bicikliparkolót is tábla fogja jelezni a jövőben.

A táblákat tekintve még egy fontos változás várható; a nehez látható helyeken lévőket lecserélik sárga vagy fényvisszaverő sárga hátteresekre a jobb észrevehetőség, és így a biztonságosabb közlekedés elősegítése miatt.

Több szükséges definíció is bekerült a jogszabálytervezetbe, így a módosítás már definiálja a mopedautó és a quad fogalmát is.

A nagyobb luxusautók tulajdonosait érinti elsősorban, hogy a személyautókra vonatkozó sebességhatárok 3500 kilogrammos saját tömeg alatt érvényesek, így a korábban teherautónak minősülő autókkal is lehet autópályán 130 km/órás sebességgel közlekedni.

A tervezet hatályba lépését követően a 150 centinél alacsonyabb gyerek csak gyári, a biztonsági övhöz, annak kapcsolódási pontjaihoz rögzíthető gyerekülésben szállítható.

A vasúti kereszteződéseknél pedig kikerült a sebességhatár, ami azt jelenti, hogy nem szükséges 30, illetve 40 km/órára lelassítani, elég lesz az átjárót fokozott óvatosággal megközelíteni, miközben eleget kell tenni a táblák utasításainak, melyek előírhatják a maximális sebességet is.

A jelenlegi rendeletet módosító szabályok utat nyitnak az ún. lopós autók előtt is, ugyanis a jövőben az autó elszállításához nem lesz szükség rendőri jelenlétre, elegendőnek bizonyul majd a közterületfelügyelő is, igaz, utólag értesíteni kell a rendőrséget.

Egy másik jogszabály módosításával ugyan, de bővül a polgárőrök jogköre is; lényegében a polgárőr is megállíthatja az autót, viszont kizárólag baleset helyszínénél, vagy az óvodák és az iskolák környékén.

A tervezet hatályba lépése egyelőre csúszik; a meglévő szabályok módosítása miatt már nem várható lényeges változás. Menetrendjét tekintve a Kormánynak meg kell tárgyalnia és el kell fogadnia, hogy november 1-től hatályba léphessenek az új, gyalogosokat és kerékpárosokat segítő szabályok.