A Kulcsár Attila és társai ellen hozott nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap információja szerint ezt indítványozta Sódor István, a szervezet vezetője. A Kulcsár-dosszié már két hete a Legfőbb Ügyészségen van.

A Magyar Nemzet úgy tudja, öt évvel a K&H-botrány kirobbanása után az egész eljárást elölről kell kezdeni. Több mint két éven át tárgyalta a Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette bírói tanácsa Kulcsár Attila és társainak ügyét, mire meghozta a nem jogerős ítéletet.

Az elsőfokú ítéletet a hozzá tartozó 800 oldalas indoklással együtt átnézte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, ahol – a lap információja szerint – Sódor István javaslatára úgy döntöttek, hatályon kívül kell helyezni teljes egészében. A Magyar Nemzet úgy tudja, az erre vonatkozó indítvány már két hete a Legfőbb Ügyészségen van.

Ha ezen a fórumon is a hatályon kívül helyezés mellett foglalnak állást, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának kell döntenie arról, hogy alaposnak találja-e az ügyészség indítványát. Ha igen, a teljes bizonyítási eljárást meg kell ismételni.

A Varga Zoltán vezette bírói tanács 2006. május elején kezdte meg a per tárgyalását, és bő két évvel később, 92 tárgyalási nap és körülbelül kétszáz tanú meghallgatása után hozott ítéletet. Az ügy iratai mintegy 150 ezer oldalt tesznek ki, ebből Kulcsár Attila vallomása hatszáz, az írásba foglalt elsőfokú ítélet pedig mintegy nyolcszáz oldal.