Meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, amelyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza 31, többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójától – értesült a Népszava.

A lap keddi számában Sziebert György, a társaság jogi igazgatója azt mondta: a belső vizsgálat által feltárt esetekben jogászaik szerint a “jó erkölcsbe ütköző” kifizetések történtek, mert a megállapodások jelentős többletjuttatást tettek lehetővé a BKV kárára és a munkavállalók javára.

Magyarázata szerint a cég a belső ellenőrzése által még szeptemberben feltárt, a közlekedési társaság számára “súlyosan előnytelennek” minősített szerződések, illetve megállapodások alapján történt kifizetésekről van szó. A több tucat eset közös jellemzője, hogy az elmúlt években az érintettek munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, és ezek a megállapodások minden esetben a meglévő vagy korábbi munkaszerződésekhez képest jelentős többletkifizetést tettek lehetővé a BKV kárára, de a munkavállalók javára.

A lapban emlékeztetnek Kocsis István, BKV-vezérigazgató szeptember végén tett kijelentésére, miszerint az elmúlt hat és fél év végkielégítéseinek fele volt súlyosan előnytelen. A végkielégítéses “trükkök” kára 822 millió forint – vont mérleget, hozzátéve: 48 eset volt előnytelen a BKV-nak, mert vagy olyan pénzeket fizettek ki a távozóknak, ami nem járt volna, vagy éppen vitatható módokon feltornászták a kiutalt összeget. A legtöbb ilyen kontraktus 2007-és 2008-as, így a két közvetlen előd, Balogh Zsolt és Antal Attila nevéhez kapcsolódik. Kocsis István mindenesetre ismeretlen tettes ellen tett szeptember 30-án rendőrségi feljelentést különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt.