Andor Lászlót jelöli a kormányfő uniós biztosnak

2009.11. 6. MTI

Andor Lászlót, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli Bajnai Gordon miniszterelnök magyar uniós biztosnak. A közgazdász a jelöltséget nagy felelősségnek nevezte, a pártok megosztottak voltak, többi között azt kifogásolták, hogy a kormányfő előzetesen egyáltalán nem egyeztetett velük.

A kormányfő úgy fogalmazott: jelöltje, Andor László szakmai rátermettségéhez, emberi tisztességéhez nem férhet kétség. A miniszterelnök nagyon fontosnak nevezte, hogy a magyar uniós biztos minden magyarországi demokratikus párttal nyitott, kiegyensúlyozott, stabil kapcsolatot ápoljon. Mint mondta, a jelölttől azt kérte, hogy találkozzon a demokratikus parlamenti erőkkel, hiszen hosszú távon együtt kell működnie velük.


Olyan jelöltet választottam, aki a gazdaság, a szociálpolitika, az oktatás, a foglalkoztatás, a külpolitika, a nemzetközi politika területén széles tapasztatokkal bír, komoly tudományos, az elmúlt négy évben pedig gyakorlati, vezető tevékenység áll mögötte - fogalmazott.


Bajnai Gordon a jelölést megelőzően telefonon egyeztetett Jose Manuel Barrosoval, a bizottság elnökével. Döntéséről tájékoztatta az MSZP elnökét és a parlamenti pártok frakcióvezetőit is. A miniszterelnök az elmúlt hetekben többször is kijelentette, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtt nem jelöl uniós biztost, mert addig nem lehet tudni, hogy a Lisszaboni vagy a Nizzai Szerződés alapján választják meg a bizottságot; a két változat között létszámban és a kiválasztási folyamatot tekintve is eltérés van. Ez az akadály november 3-án, kedden hárult el, amikor Vaclav Klaus cseh államfő utolsóként aláírta a Lisszaboni Szerződést.


Az MTI úgy tudja, hogy a magyar uniós biztosi posztra a kormányfő favoritja végig Andor László közgazdász volt.


Andor László a jelöltséget nagy felelősségnek nevezte. Leszögezte, biztosként elsősorban az uniót kell majd képviselnie úgy, hogy munkájának megítélése visszahat Magyarország megítélésére is. Kiemelte, hogy munkájából mindenképpen magyar sikernek kell születnie, ez pedig akkor lehetséges, ha a lényeggel, azaz a gazdasági válsággal foglalkozik.


A pártok eltérően ítélték meg Andor László jelölését. Az MSZP támogatja a jelöltet. A Fidesz szerint az egész magyar demokratikus átmenet semmibe vételét és elárulását jelenti, hogy a kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese. A fideszes politikus kifejtette: a döntésből is látszik, hogy tovább támad a Gyurcsány-Bajnai korszak, fél évvel a választás előtt méltatlan és alkalmatlan embereket ejtőernyőztetnek hosszú évekre szóló fontos pozíciókba, és ezzel a jövő elől veszik el a levegőt.


A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a szocialista arroganciát példázza a jelölés - közölte Halász Zsuzsa szóvivő. A KDNP úgy ítéli meg, hogy konszenzusos jelöltet kellett volna állítani a posztra. Retkes Attila, az SZDSZ elnöke szerint a felmerült jelöltek közül Andor László volt a legjobb választás. Kóka János, a liberális párt parlamenti frakciójának vezetője azt közölte, bár Andor László nézetei a liberálisok gazdaságpolitikai meggyőződésétől távol állnak, mégis pozitív fejlemény, hogy egy elismert közgazdász képviseli majd az országot.


Az MDF-nek a biztosjelölttel szemben nincs szakmai vagy alkalmassági kifogása, de a hamarosan leköszönő miniszterelnöknek stílusos lett volna a parlamenti pártokkal egyeztetni a jelölt személyéről - tette hozzá közleményében - tudatta Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő.


Jó választásnak tartja Andor Lászlót Magyarország európai bizottsági képviseletére a megbízatást jelenleg betöltő Kovács László. Az MTI-nek csütörtök délután Brüsszelben adott nyilatkozatában a magyar biztos leszögezte: Andor alaposan felkészült közgazdász, széles körű hazai és nemzetközi elméleti munkássággal.


Nyilatkozatban üdvözölte csütörtökön a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök Andor Lászlót, az EBRD igazgatótanácsi tagját jelölte magyar EU-biztosnak.


Thomas Mirow közölte: Andor László "rendkívüli mértékben járult hozzá" a kelet-európai átalakulás finanszírozására alakult londoni bank tevékenységéhez az igazgatótanácsban eltöltött négy éve alatt, és aktív részese volt az EBRD fejlődésének.


Kupa Mihály volt pénzügyminiszter szerint Andor László "kitűnően képzett közgazdász és antipolitikus". Mint mondta, "nem politikai meggyőződések vezetik majd, hanem a szakmaiak."


Tálas Péter politológus úgy ítélte meg, Andor László jelölésével esélyt kapott az ország arra, hogy fajsúlyos biztosi posztot kapjon az Európai Bizottságban. Andor László az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagjaként széles körű nemzetközi tapasztalatokat szerzett, ami nem jellemző a magyar politikusokra, ugyanakkor kimaradt a hazai pártpolitikai csatározásokból - mondta.


Bayer József politológus szerint Andor László kiválóan megfelel a feladatra: kifogástalan felkészültségű szakember, de nem elkötelezett a belpolitikai pártküzdelmekben. Tagadhatatlanul baloldali beállítottságú, de pártpolitikai tényező nem volt - fejtette ki.


Bod Péter Ákos, korábbi jegybankelnök az MTI-nek elmondta: örül Andor László jelölésének. Emlékeztetett arra is, hogy a  döntés a bizottság elnökének kezében van, ahogy az is, hogy milyen területért lesz felelős a magyar biztos.


A párt elnöksége október közepén erősorrendbe állított listát juttatott el Bajnai Gordonhoz, ezt Veres János volt pénzügyminiszter vezette, és csak a harmadik helyen állt Andor László. Az MTI úgy tudja, hogy Veres Jánost a kormányfő az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnökének jelöli majd.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ