Vádemelés az Ok-Tat-ügyben

2001.09.22. MTI

A Fővárosi Főügyészség vádiratot nyújtott be az úgynevezett Ok-Tat Kft.-ügyben, eszerint 1995-96-ban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázatain több száz millió forintos nagyságrendű kárt okozott a 12 vádlott, köztük a tárca egyes dolgozói, illetve az Országos Közoktatási Intézet akkori főigazgatója.

Borbély Zoltán, a főügyészség szóvivője elmondta: az ügyben hat vádlott volt előzetes letartóztatásban, ketten közülük jelenleg is lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Az ügyészség szerint a vádlottak számlájára írható csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés és okirat-hamisítás. A vádirati tényállás szerint D. Csaba és Sz. Csaba vállalkozók a minisztériumnak a közoktatás fejlesztésére szánt keretösszegéből, a tényleges teljesítés szándéka nélkül, látszatmunkákat felmutatva szerezték meg a pénzt, és ebben több minisztériumi tisztségviselő közreműködött. A vádirat szerint minderről az oktatási tárca vezetése nem tudott, az azonban előfordult, hogy az egyik helyettes-államtitkár betegsége alatt a nevében az egyik vádlott írt alá. Az ügyben az oktatási minisztérium akkori közigazgatási államtitkára tett feljelentést. A büntetőeljárás során a magyar hatóságok több személyt is nemzetközi együttműködés nyomán kerítettek kézre, volt, akit a Grúz fővárosban, Tbilisziben fogtak el.