A jövőben nemcsak a munkáltatói felmondás következtében, hanem a közös megegyezéssel munkanélkülivé váltak számára is elérhető lesz az állami garanciavállalással nyújtott áthidaló kölcsön.

Az Országgyűlés 185 igen, 14 nem szavazattal és 152 tartózkodás mellett hagyta jóvá a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvény módosítását.

Katona Tamás, a törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában elmondta: a kormány a gazdasági világválság következtében nehéz helyzetbe került lakáshiteleseket kivánja segíteni a jogszabállyal.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adatai szerint tavaly év vége óta a pénzintézetek 24 ezer lakáshitel feltételeit ütemezték át, az idén júliustól hatályos áthidaló kölcsön keretében pedig 3 ezer hitel átütemezésére került sor – fejtette ki a kormány képviselője.

Kiemelte: a törvény elfogadásával emelkedhet az áthidaló kölcsönt igénybevevők száma, akik megőrizhetik lakhatási és életkörülményeiket, továbbá időhöz juthatnak átmenetileg megromlott pénzügyi helyzetük rendezéséhez. A jogszabály segítségével a pénzintézetek is jól járnak, hiszen elkerülhetik a problémás hitelek bedőlését, illetve az ingatlanok áron aluli értékesítését – fűzte hozzá Katona Tamás.

A jogszabály meghosszabbítja az államilag garantált hitel iránti igény benyújtásának határidejét is, jövő év június 30-ról december 31-ig.

A törvényjavaslat indoklása szerint a módosításra azért volt szükség, mert a törvény hatályba lépésétől október közepéig alig 300-an éltek az állami kezességgel nyújtott áthidaló kölcsön lehetőségével.

A módosítás révén konkrét összegben, húszezer forintban határozzák meg a legalacsonyabb havi törlesztő részletet, amelyet az első két évben minimálisan fizetnie kell a kedvezményezettnek.

A törvénymódosítást még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia.