Herman Van Rompuy belga miniszterelnök lesz az Európai Unió első elnöke, Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztos pedig az első külügyminiszter – erről konszenzussal döntöttek az EU-tagállamok vezetői csütörtökön Brüsszelben.

Herman Van Rompuy belga miniszterelnök lesz az Európai Unió első elnöke, Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztos pedig az első külügyminiszter – jelentette az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozója után. A döntés mind a 27 tagállam vezetőjének egyhangú egyetértésével született.

A svéd kormányfő kitűnő választásnak nevezte belga kollégája megbízatását. Fredrik Reinfeldt kiemelte azt is, hogy a megbízatások eldöntésével immár teljes körűen működhet a december elsején hatáyba lépő Lisszaboni Szerződés, amely XXI. századira korszerűsíti az EU tevékenységét intézményes téren.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke méltatta jelenlegi beosztottja – egyben jövendő alelnöke -, Catherine Ashton diplomáciai képességeit és külön elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a kormányfői tanács nőt választott az egyik fontos megbízatásra. Angela Merkel német kancellár a döntés konszenzusos meghozatalát méltatta, Gordon Brown brit miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott: sajnálja, hogy kormányának a konszenzus érdekében el kellett állnia Tony Blair volt brit miniszterelnök jelölésétől, egyben melegen üdvözölte a – szintén brit – Cartherine Ashton megválasztását a kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztra.

Az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács főtitkári posztját a jövőben Javier Solana főképviselő eddigi helyettese, Pierre de Boissieu tölti be. Bürokratikus jellegű pozícióról van szó, de az uniós intézmény gyakorlati működésében meghatározó szerepet játszó megbízatásról.

Rompuy elfogadja az uniós elnöki megbízatást

Elfogadja az Európai Unió elnöki megbízatását Herman Van Rompuy belga miniszterelnök. A leendő elnök szerint az EU nehéz időszakot él át, ezért a következő két évben olyan kiemelten fontos feladatokat kell megoldani, mint a koppenhágai konferencia sikerre vitele és a munkahelyteremtés, hosszú távon pedig javítani kell az unió egységét és szervezettségét. Uniós elnökként a Lisszaboni Szerződés hatályba lépését követően Van Rompuy elnököl majd az állam- és kormányfők találkozóin, illetve bizonyos nemzetközi eseményeken képviseli majd az uniót.

Bajnai: konszenzusteremtő személyiség lett az ET első elnöke

Az Európai Tanács első elnökének kiválasztásakor az a szempont érvényesült, hogy a tisztség betöltője konszenzusteremtő, kompromisszumkereső személyiség legyen, ne önmagában akarja irányítani az uniót – értékelte a döntés csütörtök este Bajnai Gordon. A magyar miniszterelnök szerint Cartherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek fontos lesz a jó szervezőkészség, mert ki kell alakítania az EU külügyi szolgálatát, az uniós diplomáciai képviseletek hálózatával együtt.

Bajnai örömének adott hangot, hogy Van Rompuy személyében olyan ország kormányfője lett az Európai Tanács elnöke, amely ország Magyarországgal közös elnökségi triót alkot az elkövetkező másfél évben. A trióelnökségre készülve Bajnai eddig háromszor folytatott hosszabb megbeszélést Van Rompuy-jel, akit felkészült közgazdásznak tart.