Kulcsár-ügy - Tóth Mihály: Egy ítélet hatályon kívül helyezése kudarc a bíróság számára

2009.12.11. MTI

Egy ítélet hatályon kívül helyezése többnyire súlyos kudarc a bíróság számára, ezért törekedni kell a szakmai tanulságok levonására - mondta Tóth Mihály büntetőjogász pénteken.

A Kulcsár-ügyben a napokban küldte meg indítványát a fellebbviteli főügyészség az ítélőtáblának, melyben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és új eljárás lefolytatására tesz javaslatot. Az ügyvédek egy része is bírálta az elsőfokú döntést, és új eljárást tart indokoltnak az ügyben. A tábla várhatóan tavasszal hozza meg másodfokú határozatát.

Tóth Mihály egyetemi tanár hangsúlyozta, hogy a konkrét ügyet nem ismeri, de általában egy hatályon kívül helyező döntés "nem vet jó fényt" az alsóbb fokú eljárás szereplőire, elsősorban az ügy bírájára.

A törvény szerint a hatályon kívül helyezési okoknak két nagyobb csoportja van, egyfelől olyan eljárási szabálysértések, amelyek másodfokon nem orvosolhatók, ilyen például, ha a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, vagy ha az eljárás valamelyik szereplője, például egy letartóztatott esetében a védő nem volt jelen. A hatályon kívül helyezések kétharmadának ilyesmi eljárási szabálysértés az oka, egyharmadának viszont a tényállás megalapozatlansága, hiányosságai, felderítetlensége, iratellenessége.

A hatályon kívül helyezés jogintézményét az indokolja, hogy a büntetőeljárásban emberek szabadsága foroghat kockán, és ezért a jogszerű, törvényes eljáráshoz, és a megalapozott döntéshez lényegesen súlyosabb érdekek fűződnek, mint ahhoz, hogy az eljárás gyors és olcsó legyen - mondta a szakember.

Arra a felvetésre, hogy a jelentősebb, bonyolultabb széles nyilvánosság előtt zajló ügyekben mintha gyakoribb lenne a hatályon kívül helyezés, - példa erre a Tocsik-ügy, vagy a móri ügy is - a szakember úgy reagált: erről tudomása szerint még nem készültek vizsgálatok, de feltehetően csak az ítélkezési gyakorlat egészét nem ismerők érezhetik így. Ha azonban ebben mégis lenne igazság, az szomorú lenne, hisz azt jelentené, hogy a nyilvánosság befolyásolja az ügyek elbírálását.

A magyar büntetőbíráskodásban évek óta van harmadfok abba az esetben, ha az első- és másodfokú döntés a bűnösség kérdésében eltér egymástól. Ám évente elenyésző számú, összesen mintegy 100 ilyen ügy kerül az öt ítélőtáblára. Tóth Mihály szerint megfontolandó lenne, úgy változtatni a büntetőeljárási szabályokat, hogy a másodfokú bíróságnak a jelenleginél szélesebb körben legyen lehetősége korrigálni az első fokon elkövetett hibákat, így csökkenhetne a hatályon kívül helyezések száma. A másodfokon a mainál jelentősebben korrigált tényállásokat viszont garanciális okokból harmadfokra lehetne vinni, ahol erre jól láthatóan vannak még szabad kapacitások.

A Kulcsár-ügyben sajtóhírek szerint felmerült, hogy a nyomozás is hagy maga után kívánni valót. Ezzel kapcsolatban a büntetőjogász - aki évtizedekig ügyészként dolgozott - megjegyezte: ha egy ügyben a bíróságon derül ki, hogy a nyomozás nem volt kellően alapos, az az ügyészség felelőssége, és utóbb már nagyon nehezen pótolható.

Korábban pótnyomozásra adták vissza a bírók a szerintük felderítetlen és ezért tárgyalhatatlan ügyeket. Manapság többnyire inkább megszüntetik az eljárást törvényes vád hiányában. De például a Postabank-ügyben az elsőfokú bíró először vissza akarta adni pótnyomozásra az aktát, ám a másodfokú bíróság kötelezte a per lefolytatására, majd pedig másodfokon az derült ki, hogy az ügy súlyához képest csak csekély - a közvélemény egy része szerint felháborítóan enyhe - szankciók szabhatók ki, miközben voltak olyan kellően fel nem derített cselekmények - például a spanyol ingatlanok ügye - ahol nem zárható ki, hogy egy alaposabb nyomozás, bizonyítás után akár súlyosabb büntetések is megállapíthatóak lettek volna.

Arra a felvetésre, hogy milyen tanulságok vonhatók le egy-egy nagyobb ügy megismétléséből, és hogy törekszik-e erre egyáltalán az igazságszolgáltatás és a bűnüldöző hatóságok, Tóth Mihály úgy reagált: lassan oldódni látszik az a merev elzárkózás ami ebben a kérdésben korábban jellemezte a magyar hatóságokat. Az utóbbi időben már komoly szakmai értékelés követi a hasonló eseteket, hogy minél ritkábban forduljanak elő ilyen költséges és hosszadalmas eljárások amelyek felborzolják a kedélyeket a társadalomban. A bűnt és a büntetést időben elszakítják egymástól és ilyenformán rombolják az igazságszolgáltatás hatékonyságát és presztízsét, és sértik a vádlottak ésszerű időn belül lefolytatandó eljáráshoz fűződő jogát is.

Tóth Mihály elmondta: az utóbbi időben évente 100-120 ezer elsőfokú bírói döntés született büntetőperekben, és ezek 80 százalékában nem fellebbeztek, tehát jogerőre emelkedhetett az elsőfokú határozat. Ezek javarészt a kisebb súlyú ügyek, és az ügyeknek abban a mintegy 15 százalékában, ahol végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki, a fellebbezések aránya is jóval magasabb.

A másodfokú bíróságok elé 10-15 ezer büntetőügy kerül évente, de ezek 60 százalékát helyben hagyják, 30-35 százalékát megváltoztatják, és csupán 5-10 százalék közötti arányban, azaz mintegy 500-1000 esetben döntenek az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről és az elsőfokú eljárás megismétléséről.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS