Az összetételében megújult OIT a november 6-ai formális alakuló ülését követően december 9-én, az év végi zárás előtt megtartotta első ülését.

A Testület a legfontosabb napirendi javaslatok között tárgyalta az Országgyűlés által november 30-án elfogadott a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényt, amelynek része a Bíróságok fejezet jövő évi költségvetése. A bíróságok jövőre közel 2 milliárd forinttal kevesebb összegből, 64,9 milliárd forint támogatási előirányzatból és 5,5 milliárd forint saját bevételből gazdálkodhatnak. Ez a pénz a bíróságok alapfeladatainak ellátására elegendő. A fejlesztések területén kizárólag a folyamatban lévő beruházásokra, a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, illetve az élet-és balesetveszély elhárítására kerül sor. Figyelemmel a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII törvény, valamint az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII törvény módosítására az OIT elfogadta a cafeteria szabályzatot. A törvénymódosítás értelmében a bírák és az igazságügyi alkalmazottak 2010. január 1. napjáról bruttó 225 ezer forint éves keretösszegben cafeteria juttatásra jogosultak.

Az OIT döntött a lakáscélú támogatásokról. A költségvetési nehézségek ellenére a jövőben is segítséget kíván nyújtani azoknak a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak, akik munkáltatói kölcsönt kívánnak igénybe venni lakásproblémáik megoldásához. Továbbá a Tanács elé került megvitatásra a fejezeti kezelésű beruházások és felújítások kérdése is. A Testület az intézményi beruházások felhasználása tárgyában készített előterjesztést a 2010. januári ülésére napolta, a felújítási előirányzat tárgyában tett előterjesztést egyhangúan fogadta el.

A Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke ez év szeptemberében a bírósági igazgatás terén nagy tapasztalattal rendelkező bírákból álló bizottságot hozott létre az OIT szabályzatainak és ajánlásainak áttekintésére. Az OIT határozatot hozott a következők szerint: A bizottság megvizsgálta a Tanács által megalkotott szabályzatok és ajánlások cél- és időszerűségét, valamint javaslatot tett a felülvizsgálat folytatására, témakörönként további munkabizottságok felállításával. A jogalkotást is érintő kérdésekben az előkészítő munkálatokban együttműködésre hívta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium illetékeseit.

A OIT napirendjén szerepelt még a soron kívüli ülnökválasztás tárgyában készített előterjesztés, melyet a grémium a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnökének tájékoztatása alapján vitatott meg. A Tanács ellenvetés nélkül fogadta el a határozatot. Utolsó napirendi pontként széleskörű érdeklődés övezte az „Ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban” címmel készített pályázat benyújtásáról szóló az „e-bíróság” koncepció keretében elhangzott tájékoztatót.

Kapcsolódó cikk:

Költségvetési megszorítások 2010 – Magyar Bírói Egyesület: veszélyben a bíróságok működése