Még mindig tart a jogi eljárás a Napster ellen, de a zenei fájlok cserélésében úttörő szerepet játszó cég hamarosan kulcsfontosságú szerződést köt a lemezkiadókkal, akiknek a zenéjét előfizetéses rendszerben kínálja majd a weben.

A National Music Publisher Association (NMPA) egyik vezetője szivárogtatta ki a hírt, miszerint a megegyezést részleteiben kidolgozták, már csak a hivatalos bejelentés maradt hátra. A Napster, amelynek site-ján fénykorában slágerek milliói cseréltek winchestert, július 2-án önszántából leállította a csereberét, és ígérete szerint addig meg sem nyitja, amíg a szerzői jogilag biztonságos letöltést garantálni nem tudja. Miután ez megtörtént, már “csak” a lemezkiadókkal kellett megegyeznie. A Vivendi Universal, a Universal Music, a Warner Music, az EMI Group, a Bertelsmann AG, a BMG és az AOL-TW mind a megegyezés mellett döntött, mivel ők is hasonló, online szolgáltatást szeretnének beindítani, így kell a szakmai egyetértés. Júniusban a Napster egyezséget kötött a MusicNettel egy biztonságos rendszer kifejlesztésére. Mindezek ellenére elemzők attól tartanak, hogy a perköltségek és a több milliárdos jóvátételek következtében lehet, hogy nem lesz tartós a Napster reneszánsza a weben – adja hírül a Reuters.