Pert nyert az állam hat Postabank-részvényes ellen, akik közös keresetben arra kérték a bíróságot, hogy kötelezze a magyar államot Postabank- részvényeik megvásárlására azok leértékelése előtti névértékének 106 százalékán – mondta Osváth Piroska, az állam jogi képviselője kedden az MTI-nek.

A részvényesek úgy vélik: a konszernjogi szabályok szerint az államnak szerződéskötési kötelezettsége lett volna velük szemben, miután többségi tulajdont szerzett a Postabankban.A Fővárosi Bíróság ítéletében azonban úgy foglalt állást, hogy szerződéskötési kötelezettség hiányában nem hozhatja létre a felek közötti szerződést a részvényesek által kért feltételekkel. Osváth Piroska elmondta: meglátásuk szerint csak ajánlattételi kötelezettségük van azokkal szemben, akik ezt kérték. Ezt pedig az állam meg is tette az általa reálisnak ítélt 5 forintos névértéken, ezt azonban a kistulajdonosok nem fogadták el. A Postabank-részvények névértékét a pénzintézet uralkodó tulajdonosává 1998 őszén előlépő magyar állam még akkor decemberben 10 ezer forintról 5 forintra csökkentette.

Osváth Piroska szerint nem egyértelmű a szabályozás, ugyanis nem mindegy, hogy a meghatározó részesedés közvetlenül vagy közvetve van a többségi tulajdonos birtokában. Indoklásukban ezért az is szerepelt, hogy az állam közvetlenül csak mintegy 16 százaléknyi részvénycsomagot birtokol a Postabankban. Az állam tulajdonában lévő cégek pedig mint Postabank-részvényesek önálló jogi személyek. A PM közleményében tájékoztatott arról is, hogy hasonló ügyben közel félszáz per van folyamatban, amiből eddig hat esetben hirdettek nem jogerős ítéletet. Ebből három-három esetben ítéltek az állam illetve a kis-részvényesek javára. A legkorábbi másodfokú tárgyalás novemberben várható.