Májusban megszűnik a kényszergyógykezeltek határozatlan idejű fogva tartásának lehetősége, a bíróságok – akárcsak a többi vádlott esetében – pontos éveket szabnak ki a pszichésen beteg bűnelkövetőkre, akik azonban ezt követően, megfelelő ellátás híján az utcára kerülhetnek – írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

A pszichésen beteg bűnelkövetőket jelenleg a budapesti Kozma utcai börtön területén működő Icben (IMEI) kezelik. A kényszerintézkedésről a bíróságok döntenek az IMEI, illetve független pszichiátriai szakértők véleménye alapján.

A lap szerint az IMEI-ben kezelt 240-270 beteg nyolcvan százaléka erőszakos, életellenes bűncselekményeket követett el.

A büntető törvénykönyv (btk.) módosítása nyomán a bíróság májustól maximum annyi időre írhatja elő egy elítélt kényszergyógykezelését, amennyi büntetést kiszabott volna, ha az illető egészséges lenne. Ha pedig valaki életfogytiglannal büntethető cselekményt követett el, a kényszergyógykezelés akkor is maximum 20 évig tarthat.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának legutóbbi vizsgálata szerint a módosítások miatt májusban 20-25 olyan gyógykezeltet kell elbocsátani az IMEI-ből, akik további ellátásra szorulnak. A veszélyesnek minősülő betegek civil ellátásának feltételeit viszont eddig nem teremtették meg – idézi a Magyar Nemzet az ombudsman véleményét.