A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai szerdán este előállították a BKV volt humánpolitikai igazgatóját, lakásán házkutatást tartottak, számítógépét, illetve több iratot lefoglaltak; a rendőrség honlapján közölt tájékoztatás szerint az ügyben napokon belül több személyt gyanúsítottként hallgatnak ki

A nőt különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, bruttó 86,3 millió forint összegű végkielégítésével kapcsolatban. Az igazgató közös megegyezéssel távozott a BKV-tól, majd rövid időn belül visszafoglalkoztatta őt a cég. A végkielégítés kifizetése több pénzügyi, illetve munkajogi szabályba ütközött, az összeg utalványozására a nőnek nem volt jogosultsága – közölte a BRFK.

Az eljárás során a volt igazgató több bankszámláján összesen 54,1 millió forintot zároltak a nyomozók. A gyanúsítottat a gazdaságvédelmi nyomozók őrizetbe vették.

A BKV-val kapcsolatos büntetőeljárás során napokon belül több személyt gyanúsítottként hallgatnak ki – olvasható a rendőrség honlapján.

Tavaly nyáron az egyik napilap adott hírt arról, hogy a BKV volt humánpolitikai igazgatója 2008-ban közel 100 milliós végkielégítést vett fel, majd a cég tovább foglalkoztatta. A rendőrség augusztus elején jelentette be, hogy hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt megkezdte a nyomozást.

A BKV később azt közölte, hogy 2007-ben összesen 2,6 milliárd, 2008-ban 600 millió forintot fizettek ki munkaviszony-megszüntetések miatt. A cég belső ellenőrzései szerint a lelépési pénz kiutalása 48 esetben volt előnytelen a társaság számára, ám várhatóan csak 31 esetben tudják visszaperelni ezeket az összegeket.