BKV - Felmondtak az informatikai igazgatónak

2010.01. 8. MTI

Rendkívüli felmondással megszüntette BKV Zrt. Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató munkaviszonyát - tudatta a közlekedési társaság csütörtökön. A menesztett igazgató büntetőeljárása miatt egy hónapja szökésben van.

A tájékoztatás szerint az informatikai igazgató utoljára december 4-én jelent meg a munkahelyén. Távollétét nem igazolta, a többszöri megkeresésekre nem reagált.

A BKV Zrt. közleménye szerint a rendkívüli felmondás miatt a menesztett informatikai igazgató végkielégítésre nem jogosult.

Fuzik Zsolt Bélát egy vesztegetési ügyben gyanúsítottként kezeli a hatóság. A vesztegetési ügy december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sz. György.

Az üggyel összefüggésben R.-V. Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sz. György, a BKV Zrt. jogi igazgatója előzetes letartóztatásba került. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

A rendőrség többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett. A szökésben lévő Fuzik Zsolt Béla ellen a vesztegetési ügyben eljáró Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI), valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nemzetközi elfogató parancsot adott ki.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG